„Egyetlen dolgunk van:
a lélek hatalmát helyreállítani
a pénz fölött az életünkben.”

Ez az a könyv, amire rákérdeznének odafent, ha elmarad a megírása. „Az rendben van fiam, hogy átélted azt a sok csodát, de mi lett a könyvvel, amit rád bíztunk?!” Nem akarok, így járni, hát uccu neki! Hogy kinek írom? Mindenkinek, aki ébren van! Ki van ébren? Aki ezzel a címmel kezébe vette ezt a könyvet, az biztosan! Engem nem zavar jobb és bal, ateizmus és vallásosság, vagy semmilyen más izmus. És az sem, hogy magyar vagy más nép fia az illető. A lényeg, hogy épülni és építeni akarjon, gyarapodni, hogy gyarapíthasson, éljen Emberként! Hogy jómagam a könyvben nyíltan felvállalom a magyarságomat és a belső világomba, valamint az Istenbe vetett hitemet? Ez is rendben van, hiszen ezzel senkit sem bántok, sokkal inkább bátorítok, ő is vállalja fel, amit a szíve és a belső igazsága diktál neki!
 

I. Merre is tart ez a világ

Hogy túl merész a könyv címe? Amennyi ébredező emberrel találkozom az utóbbi években, egyáltalán nem! És őszintén, ki szeretne mást? Ki szeretné folytatni a népességfogyást, a ki- és bevándorlást, az erkölcsi és szellemi zuhanást, a természetellenes, beteg viselkedési minták terjedését, a környezetrombolást, a természettel és egymással vívott értelmetlen háborút? Ki akarja tovább élni ezt a fenntarthatatlan, szennyező, mérgekkel teli, beteg létezést? Van még elegendő hazugságunk ahhoz, hogy ideig-óráig újra és újra betömködjük a lyukait? Hiszen már régen elege van belőle még azoknak is, akiknek elvileg érdeke, hogy fennmaradjon.

Persze sokan még mindig hisznek abban, hogy a jelenlegi vezetőink majdcsak megtalálják a kivezető utat. A végletekig kitartanak egyik vagy másik párt/ideológia mellett, és bíznak a „fenntartható fejlődésben”, ami majd szépen megmenti a Földet. Csakhogy elég Magyarországnak az 1990 utáni súlyos veszteségeit megnézni, vagy a bolygónk teljes elszennyeződését: a folyamatok lehangolóak, az eredmények vérszegények! Ünnepelünk például egy globális kibocsájtási egyezményt, miközben egy szó sem esik a kezelhetetlen szeméttömegekről, az elapadó édesvízkészletről, a gyorsuló ütemben kipusztuló fajokról és az agyonmérgezett talajainkról, melyekből évtizedeken belül el fog tűnni a maradék tápanyag?!

Az elmúlt évszázadokra tekintve a „vezetőség” leszerepelt, sportnyelven ilyenkor „edzőváltást” szoktak követelni. Nem a szakértelem hiánya, hanem amiatt, hogy a döntések többségét életellenes működési minták alapozzák meg, pusztító folyamatokat eredményezve. Eljutottunk például odáig, hogy bizonyos gyógymódokat, gyógyszereket, kutatási eredményeket azért akadályoznak, mert a tömegeket segítő hatásuk a befolyásos körök számára nem üzlet.

Ugyanakkor hiba lenne, ha minden bajunk miatt a vezetőinket, a világ folyamatait alapvetően meghatározó nagyhatalmakat és érdekcsoportokat okolnánk. A pusztulásba vezető működésért valamennyien felelősek vagyunk: azok is, akik diktálják, és azok is, akik követik. El kell ismernünk azt is, a vezetőink közt is akadnak valóban a közjóért dolgozó emberek, jó megoldásokkal, és vannak eredményeik, amelyek nélkül már sokkal nagyobb bajban lennénk.

Két dolgot azonban le kell szögeznünk. Egyrészt Földünk gyorsuló pusztulását, súlyos társadalmi és környezeti válságát tekintve GYÖKERES változásra van szükség. Mind a működési minták, mind az ezekből következő gazdasági, társadalmi, politikai berendezkedés terén. Másrészt ezt a változást vakság pusztán azoktól várni, akik az elmúlt évtizedekben és évszázadokban egymásnak adták a kilincset a vezetésben. A mára megszokottá vált életellenes gondolkodásmód, illetve a fordított értékrendű érdekcsoportok lobbija ugyanis teljesen áthatja a vezetési folyamatokat. Annyira, hogy ebből még a jóakaratú egyéneknek is rendkívül nehéz kilépni, és gyökeresen új alapelveket érvényesíteni.

Merre van a kiút?

A fentieket átgondolva, az a bizonyos gyökeres változás kevésbé fentről, sokkal inkább alulról indulhat. Legelőször is belülről, vagyis önmagunkból. Fontos azt is kimondani, hogy a megoldás nem a bűnbakok kikiáltása, politikusok, pártok, izmusok leordítása és elzavarása. Hiába jóleső sokaknak e gondolat. A valami elleni harcnak nincs lelke, nincs iránytűje, sehova sem vezet.

Elsősorban nem „edzőváltás”, hanem szemléletváltás kell! Egy olyanfajta megújulás, melynek jelei világszerte és hazánkban is egyre határozottabban megmutatkoznak. Ha nem látnám ezeket, képtelen lennék megírni ezt a könyvet. Mert a baj tényleg akkora, hogy agyonnyomja a világ dolgaiba belegondoló ember lelkét, hacsak nem él át jó irányba vezető folyamatokat is. Ha viszont értesülünk ezekről, hirtelen ezerszerese nő bennünk a remény. Erre az egyik legjobb példa a Kulturális Kreatívok című film, „amely a régi minták elengedésében, és új minták létrehozásában látja a jövőt.” A világhálón is elérhető mozi legfontosabb üzenete: nem vagy egyedül ezekkel a gondolatokkal!

Hogy a mai világot el tudjuk viselni, ahhoz mindenféle pótszerekre és hazugságokra vagy pedig reményre, hitre és cselekedetekre van szükség. Ha már lehet választani, az utóbbit válasszuk!

Hogyan tud működni ez a megújulás? Tapasztalataim szerint előbb egyéni, aztán közösségi szinten, végül egyre tágabb körökre hatva. Az építő, egymás ellen élés helyett egymásért élést választó embereket és csoportokat támogatva. Szép lassan átbillentve a mérleget az ő javukra. És ebbe bárki beleléphet függetlenül attól, hogy jelen pillanatban épp hol van a ranglétrán, milyen párthoz kötődik, politikus épp vagy villanyszerelő, mi a bőrszíne, milyen nyelvet beszél, milyen istennek imádkozik, vagy milyen okból nem imádkozik.

Először tehát mozdítsuk meg a jó erőket önmagunkban, és ezzel együtt támogassuk őket minden szinten és minden csoportban! És figyeljük a változást teljes nyitottsággal. Az építő erőknek össze kell érniük – mert egyszerűen ilyen a kémiájuk -, mégpedig nemzeti, vallási, politikai határokat és falakat átlépve. Ami pedig a vezetőinket illeti, ők mindig a mi kivetülésünk, azt a szintet tükrözik, amin mi vagyunk, tehát csakis feljebb lépve tudjuk őket egy jobban dolgozó, felelősen gondolkodó vezetőségre „felülírni”.

 „A forradalom otthon, a szívedben kezdődik, amikor megtagadod hited és értékeid feladását” – kiválóan írja le a kezdőlépést az ír U2 énekese. Aztán jöhet a változás végrehajtására képes emberek összefogása, majd a tisztulást megcélzó közösségek együttműködése.

Két elengedhetetlen kulcs: a magyarság és az anyagon túli természeti törvények

Ennek az összefogásnak arra van szüksége, hogy olyan emberek irányítsák, akik:

• belső énjükkel és Teremtőjükkel összhangban vannak;
• ennek köszönhetően eltántoríthatatlanak a valódi értékrendtől;
• a belső tudásuk által – kapcsolódjon az bármiféle hithez, valláshoz, kultúrához, világnézethez – tisztában vannak az alapvető természeti törvényekkel, és ezt a tudást használják is az építkezés során!

Másképp az első jól irányzott pofon elsöpri a megújulást. Akiknek ugyanis nem érdeke ez a változás, nagyon is tisztában vannak az anyagon túli természeti törvényekkel, és ezt vastagon használják is a hatalmuk fenntartására. Még akkor is, ha közben az egész világgal letagadtatják ezek létezését és működését.

Ahhoz tehát, hogy a fény győzzön, ebbe a meccsbe bele kell állni, és nem lehet tovább otthon szemérmeskedni a gyertya mellett. Ki kell jönni a gyertyákkal együtt, és láncba szerveződni!

A másik megkerülhetetlen lépés a magyarságunk, vagyis az öntudatunk rendbetétele. A valódi magyarságunk – ami igen messze van a hőzöngős, díszmagyaros kukaborogatástól, de a szégyenlős lehorgasztott fejtől is – megtalálása, felvállalása, megélése és kimeríthetetlen kincsesbányájának használatba vétele.

Gondolom, e pontokon már van, akinél kezdi kiverni a biztosítékot a „spiri” és a „magyarkodós” vonal belépése, pedig éppen ideje ezekkel szembesülnünk. Ha tehát bárkinél benyomja a stop gombot a spiri és/vagy a magyar terület kihangsúlyozása, én annak ezennel kezet nyújtok, és behívom az erdőbe, mert mindkét elemre szükségünk van! Mindkettő tisztázása kell ahhoz, hogy kitörjünk a jelenlegi rabságunkból, a pusztulást a felemelkedés váltsa, és teljesüljön e könyv címe.

Hogy miért fontos e blokkok feloldása? Mondok rá egy példát. Hiszek a gondolat és a hit teremtő erejében, ismerem a működését, és szép csendben a tudomány is efelé halad. Ha például reggel ránézel a konyhaasztalra, az ott lévő pohár víz nem csak anyag, hanem energia is egyben – ahogy ezt a tudomány is elismeri. Ha pedig megáldod, vagy imádkozol mellette (vagy ha csak jót gondolsz róla), akkor bizony hatsz erre az energiára. Az energia pedig visszahat anyagra, hiszen az ima hatására megváltozik a víz szerkezete, ahogy ezt több tudományos kísérlet bizonyította! Mégpedig jó irányba változik… Ez bizony egy hasznos dolog, jó tudni, mindennapi gyakorlatban alkalmazni. De az említett blokkok miatt erre sokan már az első mondatnál rálegyinthetnek, ugyan már, ezotéria!

És hogy miért fontos a másik blokkot, a „magyarság blokkját” oldani? Mert tudom, megtapasztaltam, hogy rengeteg hasznos, építő, a világot a valódi élethez igazító tudás lett általa ránk bízva. De hiába mondom, hogy ez számomra felelősség és szolgálat, és hogy ettől még semmivel sem érek többet más népek fiaitól, meg sem hallgatva rám legyinthetnek: „Ez is csak magyarkodik!”

Ezzel az a gond, hogy a magyar hagyaték tele van olyan működési elemekkel, melyek képesek lennének a szakadék szélére került világot jó irányba terelni. Én elismerem, hogy ebben az építkezésben ugyanolyan értékes a nem magyar embertársam is, vagy akár azok a magyarok is, akik nem élik meg oly mélyen magyarságukat. Nekem viszont magyarként – méghozzá felébredt és a valódi magyarság kincseit a sors adta ajándékként alaposan megismerő magyarként – kötelességem betenni a közösbe, amit kizárólag a magyarságomnak köszönhetően hoztam magammal a közösbe!

A megoldás tehát az, hogy higgadtan, előítéletek nélkül bemegyünk ezekre a blokkolt területekre szétnézni. Végiggondoljuk az ottani mondanivalókat, és ha megláttuk, mi van ott valójában, békésen levonjuk a következtetéseket. Hogy az utcai sarlatánság és a piros-fehér-zöld melldöngetés helyett a világot megváltoztató belső tudás és a világnak rengeteget adó, valódi magyarság kerüljön végre a felszínre! Mert jelen pillanatban a hamis dolgok elfedik az igazságot, és lejáratják mindkét területet, holott a jelenlegi bajaink orvoslásához mindkettő kulcsfontosságú.

Fenntartható helyett élhető, fejlődés helyett élet

Ha ezeket a blokkokat feloldjuk, sikerül felszínre hoznunk az igazságokat, rájuk alapozva pedig tudunk közösen teremteni. De nagyon fontos tudni, hogy mindez nem a politikusaink, vagy a „háttérhatalom” elleni fogvicsorgató harc. Ehelyett a felelősségvállalásunkra és a társadalmi önszerveződésre alapozva az élhető élet megteremtése.

Tehát nem valami ellen kell kivonulni, hanem önmagunkat kell megemelni. Mert amint kész vagyunk ezzel a leckével, az ellenerő, mint egy lejárt díszlet, eltűnik körülöttünk. Mivel ő csak a mostani tananyagunk (súlyos) kelléke. Hidd el kedves olvasó, saját belső tapasztalat! Jé, hát ebben a kormányban is van értelmes ember, jé, hát ezek a politikusok se mind hiénák, jé, mennyi olyan találmány van, ami mégis csak képes megmenteni a Földet, jé, ez a „háttérhatalom” is csak tud hibázni, jé, még a végén szétesik! Efféle felismerések követhetik a díszletváltozást, de ehhez először nekünk kell cselekednünk, és nem keveset dolgoznunk, fejlődnünk.

A lényeg, hogy mondjuk ki, igenis képesek vagyunk befolyásolni a körülöttünk zajló eseményeket, önmagunk fejlesztésével és összefogással akár országos szinten is! Igenis képesek vagyunk a kezünkbe venni a sorsunkat – ahogy azt a könyvemben több példával is igyekszem majd alátámasztani.

De vajon mi az az Élhető Élet? Amikor a gazdasági, politikai, társadalmi, egészségügyi, oktatásügyi (stb.) berendezkedésünket végre a Világegyetem/Természet/Teremtő törvényeihez igazítjuk. Mindegy hogy kinek mi tetszik a nagy hármasból, szerencsére mindhárom ugyanazt jelenti…

Onnantól kezdve nem kell az életünk fenntarthatóságán kínlódni és a fenntarthatóságát mindenféle zöld kártyákkal és konferenciákkal bizonygatni, mert a valódi Élet természetéből fakadóan fenntartja önmagát. Ehhez nem kell naponta 23-szor ellenőrizni.

Katasztrófák helyett katarzisokat szeretnénk!

Mit jelent pontosabban ez a születő új világ, és miért érdemes épp most beleállni ebbe a meccsbe a fény oldalán? A körülöttünk megmutatkozó erőtér miatt, amit a legtöbben korszakváltásnak hívnak. E váltásnak két összetevője van. Egyrészt az eddigi korszak menthetetlenségét látjuk: nincs olyan tudományág, amelyik ne tudná levezetni, hogy az emberiség jelenlegi életformája tarthatatlan, pusztuláshoz vezet. Ugyanakkor számtalan egymástól független csatorna és forrás állítja: a Föld és vele együtt az emberiség egy fölfelé történő lépés előtt áll. Persze nyilván olyan is van, aki a teljes pusztulást vetíti előre, és olyan is, aki még szürkébb, még embertelenebb, agyongépesített, űrbázisszerű földi jövőképekkel bombáz. És persze megélhetjük világvégének a világ egyik felét elnyelni készülő menekültáradatot, akárcsak a világ másik felét menekülésre késztető irgalmatlanul mély válságot.

De figyeljünk inkább a tiszta csatornákra! A mi esélyünk oda van elrejtve. Ha jobban belegondolunk, az általános pusztulás előfeltétele a megújulásnak, hiszen a régi berendezkedésünket szétverve helyt ad az újnak. Ráadásul biztossá teszi mindenki számára, hogy az eddigi elveink teljes csődhöz vezetnek, így egyre több ember válik nyitottá a megújulás eszközeire és nézeteire.

Lehet azt mondani, hogy ez túlzottan derűlátó felfogás, nem számol a minket körülvevő valóság megfordíthatatlan, menthetetlen folyamataival, amiket most már napi szinten kapunk. A dolgok kimenetelét valóban meg lehet kérdőjelezni, egy valami azonban biztos: a változás. Megállíthatatlan és egyre gyorsuló folyamat viszi az emberiséget egy gyökeres változás felé!

Ezt egyre nehezebb nem észrevenni, egyre hiteltelenebb letagadni. A kérdés az, elszenvedni vagy irányítani akarjuk ezt a folyamatot? Tudattalanul belesodródni egy alacsony szinten, vagy tudatosan megélni egy kezdeményező, örömmel, eredményekkel teli szinten? Ha egy skálán vizsgáljuk e változást, az alsó végponton háborúkkal, katasztrófákkal, vírusokkal megy végbe, a felsőn ugyanakkor katarzisokkal, összefogással, a gyökeresen új szemlélet békés térnyerésével. Nem véletlenül mondja Müller Péter az egyik könyvében, hogy „az elodázott katarzisok összessége a katasztrófa”.

Rajtunk múlik, hogy elvégezzük-e, amit ránk bíztak, és megéljük a katarzisokat, vagy inkább tétlenül ülünk a barlangjainkban, odvainkban, várainkban, elvégezzük a napi rutint az anyagi létfenntartás köreiben, és bevárjuk a katasztrófát! Cselekedni pedig akár napi 5-10 perces vagy heti 1-2 órás tettekkel is lehet, akár egy imával, akár egy közösségi kezdeményezés támogatásával!

Ebben a kettős erőtérben kulcsfontosságú, hogy minél többen összpontosítsunk a megújulásra a pusztulás helyett. A régi dolgok siratása vagy épp a rombolók szapulása helyett az újak szárba szökkenését erősítsük a figyelmünkkel és a szerepvállalásunkkal! Sok-sok ember teremtő mentális ereje ugyanis összeadódik. Minél többen figyeljük a világ jobbik, megújuló részét, annál jobbá válik a világ, és annál könnyebb, annál magasabb szintű az átmenet.

Persze ahhoz, hogy mindig a jóra tudjak hangolódni, állandó belső forrás, és kitartó belső munka kell. Többek közt ehhez ad segítséget a könyv első része. De abban is segíti az olvasót, hogy közelebb kerüljön a sorsához. Hozzá át ügyesen az égben íródott élettervét a valóság kapuján. A kiteljesedő egyéni sorsok ugyanis megalapozzák a bolygónk följebb lépését és az élet győzelmét. A történetet így írták meg.

A korszakváltás forrpontja ugyanis az egyéni szintekre tekintve az a pont, amitől kezdve a mindennapi tevékenységünkben teret nyer az építő, valódi életet szolgáló munka. Olyan, ami összecseng a velünk született képességekkel, összhangban van a belső parancsunkkal. Ha szétnézünk, ettől még igen messze vagyunk a mai munkahelyek döntő többségével… De akkor is érdemes megcélozni ezt a pontot mindenkinek a saját adottságait és életútját átgondolva, legalább gondolatban!

És aztán fokozatosan haladni efelé. Akár csak apró lépésekben, legalább a kiegészítő tevékenységekben. Először csak munka mellett, hobbiként, de lélekben már elkötelezetten! Mert nem engedhetjük a végtelenségig a jelenlegi pazarlást, amiben többségünk terméketlen, élettelen, vagy sok esetben életellenes folyamatokat szolgál egy-egy munkahelyen az anyagi függőségnek és a váltástól való félelemnek köszönhetően – és ezzel kifújt, hazamegy, és otthon megadja magát a tévének és a világhálónak. Ebből elég! Rengeteg feladatunk van! Nekünk azokhoz kell az időnk, azokhoz kell az életünk! Nem arra születtünk, hogy a művilágban reszelgessük a semmit.

A változásban azoknak kell élen járniuk, akik vezető, ébresztő szereppel érkeztek ebbe az átmeneti korszakba, mert ők mutatják az irányt a társaiknak, és ők adják az élő példát az üzeneteikhez. Emiatt rajtuk nagyon sok múlik. Találóan fogalmaz tehát Grandpierre Attila egyik dalszövege: „Amiért születtünk, felelősek is vagyunk. És ez vitézséget követel, tőled is!”

Hegedűs Gergely András
2018. április