Wass Albert várja a csatlakozókat – már 59 helyszín jelentkezett a maratonra

A Kárpát-medence és a nagyvilág magyar közösségei tizenkettedik alkalommal fognak össze, hogy megszervezzenek egy határokon átívelő kétnapos Szépirodalmi Ünnepet, melyen a házigazda Wass Albert és más magyar írók, költők műveit idézzük meg 25 órán keresztül.

A 2019. február 22-én pénteken este 6-kor kezdődő felolvasó maratonra eddig 59 helyszín, Kiskunfélegyháza, Encs, Naszvad (Felvidék), Kecskemét, Érsekújvár (Felvidék), Üllő, Nyírbátor, Gyöngyös, Buda – I. kerület, Törökszentmiklós, Csetény, Pécs-Somogy, Nagykanizsa, Áta, Szabadszállás, Harsány, Dombóvár, Dunaújváros, Pilisszentkereszt, Buda – III. kerület, Sárospatak, Pomáz, Szeged, Zalaegerszeg, Bódvaszilas, Miami, Andornaktálya Ostorossal közösen, Tápiószecső, Szalafő, Chester, Karcag, New York, Kalocsa, Ballószög, Veszprém, Eger, Lakitelek, Sály, Miskolc, Székesfehérvár, Ráckeresztúr, Sátoraljaújhely, Püspökladány, Debrecen, Pápa – Hét Csillag Egyesület, Kecel, Pilisvörösvár, Kisgyőr, Hódmezővásárhely, Máramarossziget, Pápa – Kassai Lovasíjászok, Pécsvárad, Gömörszőlős, Beregszász, Keszthely, Munkács, Calgary, Jászfényszaru és Los Angeles jelentkezett.

Akár egyetlen versel vagy regényrészlettel is lehet jelentkezni, vagy csak hallgatóként ellátogatni az ingyenes rendezvényekre, melyek célja a LÉLEKEMELÉS és a KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS mellett a JÖVŐÉPÍTÉS! A felolvasott részlet után ugyanis ki-ki elmondhatja gondolatait arról, hogy a megidézett eszmék megvalósulásáért, a világunk gyógyításáért mit lehetne tenni az adott közösség vagy akár a nemzetünk szintjén.

Várjuk szeretettel a felolvasókat az alábbi helyszíni címeken – illetve VÁRJUK SZERETETTEL A TOVÁBBI HELYSZÍNEKET a wafelolvasas@gmail.com címen (30-419-24-48)!

Kiskunfélegyháza
Gulyás László Vándormuzsikus, vandormuzsikus@gmail.com

Encs
Városi Művelődési Központ és Könyvtár, Encs
Földesi Csilla, fcsilla04@gmail.com

Naszvad
Művelődési Központ, Naszvad
Csontos Erzsébet és Orisko Klára, klaraoriskova@gmail.com
Mécsvirág Irodalmi Kör

Kecskemét
Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Hírös Agóra, 32-es terem
Csernus Lajos, hiros.rovokor@gmail.com
Hírös Rovókör

Érsekújvár
Főtéri Művelődési Ház, földszinti bábterem
Berényi Gitta, giituus@gmail.com
Nobilitas Carpathiae civil szervezet

Üllő
Turul Ház, Dóra Sándor utca 2.
Zentai István, zentaii@ganz-holding.hu
Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület

Nyírbátor
Balla Kati, ballakati51@freemail.hu
Bátori Nőegylet

Gyöngyös
Kolping Ház, Török Ignác utca 1.
Bús Árpád Zsolt, bus.arpad.zsolt@gmail.com, 70-es 310 0803
Mátra Kapuja Egyesület
A 25 órás felolvasást egy héttel hamarabb, 15-én pénteken este indítják egy másik rendezvény miatt.

Buda
Létezés Öröme Központ, II. kerület, Lövőház utca 29., I., 3.
Mohos Alexandra, alapitvany@yotengrit.hu, Hegedűs Gergely, hegobox@gmail.com
Yotengrit Alapítvány és a Pilis-Hargita túracsapata

Törökszentmiklós
Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda, Bethlen G. u. 1.
Az iskola a helyi hagyományoknak megfelelően idén is egy országos vers és prózamondó versennyel csatlakozik a felolvasáshoz.
bethlen@externet.hu, 56-os körzet 390-286

Csetény
Kelemen Anita, ovoda@cseteny.hu
Csetényi Óvoda és Mini Bölcsőde
8417 Csetény, Petőfi u. 51.

Pécs-Somogy
Helytörténeti Múzeum, Búzakalász u. 3.
Vokó Zsuzsanna, vokozsuzsanna@gmail.com
Pécs-Somogyi Kulturális és Természetvédő Egyesület

Nagykanizsa
Nagykanizsa, Thúry Vitézlő Oskola, Ady Endre út 1.
Vörös András, ThuryVitezloOskola@gmail.com, 30-as 474 85 94
Thúry György Hagyományőrző, Kulturális és Sportegyesület

Áta
Könyvtár, Petőfi utca 22.
Terényi Gyöngyi, terenyigyongyi@gmail.com

Szabadszállás
Petőfi Sándor Városi könyvtár, Kossuth u. 2.
Pócs Balázs, pocsbalazs@gmail.com
A Városi Könyvtár és a Kapocs Irodalmi Színpad szervezésében

Harsány
Harsányi Közösségi Ház, Községi Könyvtár
Bihari Lajosné, biharineibolya63@gmail.com, 30/621-48-02

Dombóvár
Dombóvári Művelődési Ház, Hunyadi tér 25.
Boros Katalin, dr.boros.katalin@freemail.hu

Dunaújváros
József Attila Könyvtár,
Apáczai Csere János út 9.
Kásás Margit, kasas.babi@gmail.com vagy 30-332 3720
A rendezvény támogatói:
a József Attila Könyvtár és a Szellemi Emberek Baráti Kör Egyesület
Szervező:
Magyarok Szövetsége Dunaújvárosi Közössége önkéntes segítői

Pilisszentkereszt
Közösségi Ház és Könyvtár
2098 Pilisszentkereszt, Forrás u. 7/f.
Nyitrai Zsuzsa, kozossegihaz.pszk@gmail.com

Buda – III. kerület
Attila Hotel, Attila út 20.
Kovács István 70-es 883-55-31 és Reznák Pál, soulalone58@gmail.com,
Horthy Társaság, Budapesti Szervezete
https://www.facebook.com/events/1298722413600126/

Sárospatak
Újbástya Rendezvénycentrum
3950 Sárospatak, Szent Erzsébet u. 3.
Tarnavölgyi László, t_laszlo@pr.hu
Sárospataki Wass Albert Kör

Pomáz
Katolikus közösségi ház, Templom tér-Iskola utca sarok
Óváryné Herpai Dóra, wassalbertpomaz@gmail.com
Pilis Nemzeti Keresztény Egyesület

Szeged
Szeged-Kiskundorozsma Könyvtár, Kiskundorozsma 48-as utca 12.
Mészáros János, meszijohn@gmail.com és 20-as 9665 839

Zalaegerszeg
Stummer Attila, stummi008@gmail.com és 06306227665

Bódvaszilas
Petőfi Művelődési Ház,
Szabó Sándor, maitelnok@gmail.com
Magyar Alkotók Internetes Társulása Egyesület
A bódvaszilasiak február 24-én, vasárnap 10 és 14 óra között tudnak csatlakozni a felolvasáshoz.

Miami
Lukácsi Éva, evikalukacsi@gmail.com

Andornaktálya Ostorossal közösen
Andornaktálya, Kossuth Lajos u. 1.
Úrvölgyi Diána 30-as 2987521  udiana82@gmail.com
Jakó Beáta 20-as 9660144  beajako@gmail.com

Tápiószecső
Kós Károly Művelődési Központ és Könyvtár, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Koncz Katalin, konczkatalin83@gmail.com

Szalafő
Szalafői Kultúrház, Templomszer 2.
Balek Bernadett, balek.bernadett@orallok.hu
Őrállók Alapítvány

Chester
49 Highfiled road, CH15AX, Chester, Anglia
Kádárné Szász Hilda, +44/7712417759 (angliai szám), huncomchester@gmail.com
Szóló Szőlő Chesteri Magyar Tanoda
Chesteri Magyar Közösség

Karcag
Szabó Júlia Ildikó, ildimagistra@gmail.com
Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium

New York
Magyar Ház, 213 E, 82nd St., New York, NY
Láski Zsolt, zlaszki@aol.com
Szécheny István Társaság és a New York-i MAG Közösség

Kalocsa
Hunyadi utcai közössègi hàz, Hunyadi utca 82.
norbert1983@gmail.com

Ballószög
Ballószög könyvtár, 10-14-ig
Fülöp Ákos
fulop70@citromail.hu

Veszprém
Veszprém Pannon Egyetem “B” épület, fszt-i Konferencia terem, Egyetem u. 10.
Besenyi Ildikó 06 30 5523 593  ueke.veszprem@gmail.com 
Új Egyesség Közhasznú Egyesület
Február 22, péntek 18-22 óra között, valamint 23-án, szombaton 8-19 óra között.
A gyerekeknek rajzpályázatot, illetve rövid ünnepi megemlékezést is szerveznek a veszprémi Polgármesteri Hivatal aulájában található Wass Albert szobornál. Utóbbi 2019. február 22-én 17 órakor kezdődik.

Eger
Civil Ház, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.
Láng Mária és Tóth Györgyi
tothgyorgyikrisztina@gmail.com
Hun Fokos Egyesület

Lakitelek
Lendvai Edit, 70/931-7868, ditke01@gmail.com
Lakiteleki Faluszépítő Egyesület

Sály
3425 Sály, Kossuth Lajos u. 63.
Vetró Márta, 06-49/336-381, 06-20/486-5825
a Sályért Egyesület és helyi civilek
A 25 órás felolvasásba az “Adjátok vissza a hegyeimet!” című film vetítését is beiktatják.

Miskolc
Miskolc-Avasi Református Gyülekezeti terem, Papszer u. 14.
Vásárhelyi Éva, veva955@gmail.com

Székesfehérvár
Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, Liszt Ferenc utca 1.
Jakubak Tibor, (22) 502 871, +3630 9956250

Ráckeresztúr
Gajdó Ágnes, rackeresztur@fejerkszr.hu
A rendezvény a Hősök téri iskolaépület aulájában lesz.
A szervező a Ráckeresztúr Könyvtári, Információs és Közösségi Hely
Idén nem tudják február 22-én tartani a rendezvényt más egyéb feladatok miatt, ezért náluk február 25-én, hétfőn lesz a felolvasás.

Sátoraljaújhely
Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár
Godzsákné Vámos Marianna, 47/322-719, ujhelyikonyvtar@gmail.com

Püspökladány
Biróné Szabó Brigitta és Pelláné Ábrám Anikó, szbirgi@gmail.com, 54/883-272
Püspökladányi Református-Egyházközség gyülekezeti terme
Az Erőss Lajos Református Általános Iskola és a Püspökladányi Református-Egyházközség szervezésében
A felolvasást pénteken 18:00-tól 24:00-ig szervezik.

Debrecen
Izsó Mária, fonix.dala@gmail.com
Újkerti Közösségi Ház – Debrecen, Jerikó u. 17-19.sz.
Főnix Irodalmi Kör Debrecen
Kezdés: 2019. február 22. – 15.oo óra, tervezett befejezés 20.oo óra

Pápa – Hét Csillag Egyesület
Kissné Üveges Tímea, kissneutimi@gmail.com
Edvy Malom
Hét Csillag Egyesület

Kecel
Könyvtár és Művelődési Ház
Farkas Gergely, farkas.gergely@jobbik.hu

Pilisvörösvár
Művészetek Háza, Fő út 127.
Berényi Ildikó, mhigazgato@mhpv.hu
Művészetek Háza Kulturális Központ és Városi Könyvtár

Kisgyőr
Grúz Attila faluhaz.kisgyor@gmail.com
Faluház-Művelődési Otthon és Könyvtár
Pénteken 18-24 óráig, szombaton 8-19 óráig

Hódmezővásárhely
Németh László Városi Könyvtár, Andrássy út 44.
Benkő László és Fülöpné Rákos Éva, freva@nlvk.hu
Wass Albert Irodalompártoló Egyesület

Máramarossziget
Lovász István, listvan1979@gmail.com

Pápa – Kassai Lovasíjászok
Németh Attila, ativitez75@gmail.co 30-937-6897,
Hagyományok Hegye, Alsó utca
Kassai Lovasíjász Iskola Németh Törzs
Időpont: 2019.02.23. 9:00-14:00

Pécsvárad
Bayerné dr. Sipos Mónika, zengovideki.hatarontuli@gmail.com
Zengővidéki Határon Túli Magyarok Egyesületének elnöke
A szervezők elfoglaltsága miatt, nem ugyanazon a napon tartják a rendezvényünket, hanem egy héttel később március 1-én.

Gömörszőlős
Gömörszőlősi könyvtár
Petraskó Tamás 06-20-547-4558, tpetrasko7@gmail.com

Beregszász
Beregszász, Bethlen Gábor utca 2., Pásztor Ferenc Közösségi- és Zarándokház
Bíró Gergő szittyaharcos@gmail.com
380954982704
A rendezvényt pénteken 15.00 és 20.00 között tartják meg.

Keszthely

Munkács
Pónitz Adrienn, adrienn.ponitz@gmail.com
Munkácsi Szent István Líceum

Calgary
Kovacs Ilonka, Nagy Éva és Cseh Orsolya
403 926 9004, csehorsolyatunde@gmail.com

Jászfényszaru
Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár
5126 Jászfényszaru, Szent István út 1.
Péntek este hattól fél kilencig

Los Angeles
Jánossy Mária, info@hungarianculturalalliance.org