Volt egyszer egy mozgalom. Országszerte több ezer (csúcspontjain, a bösztörpusztai találkozókon, a Magyarok Országos Gyűlésein több tízezer!) építő szándékú, felelősen gondolkodó és a jövőért cselekedni akaró embert mozdított meg, ragyogó közös célokkal. A Magyarok Szövetsége (MSZ) a 2000-es évek végén született, a 2010-es évek elején még pár évig működött, mára már csak egyes helyi közösségei maradtak egyfajta útódszervezetekként. Továbbá a páratlan értékű kapcsolati háló – amit a 2018-ban újjászerveződő Magyarok Országos Gyűlése némileg újjáélesztett – valamint a rengeteg értékes tapasztalat.
Kedves ide látogató olvasóim! Miért fontos nekünk ma is az MSZ?
- Mert nem jobbos, se nem balos, se nem liberális irányt fogalmazott meg a hazánknak, helyette egy olyan minőségi ugrást, amire égető szüksége lenne nem csupán Magyarországnak, hanem a bolygó minden országának, ha szeretnénk egy az Emberhez, a Földhöz és a világunkban uralkodó Természeti Törvényekhez méltó életet élni. És egyáltalán ha szeretnénk a földi létünket fenntartani! A gyors ütemben bekövetkező teljes pusztulás helyett.
- Mert alulról szerveződött, és benne volt a magyar emberek valódi szíve-lelke-akarata-tudása, átmenetileg megszüntetve a több évtizedes szakadékot, ami a magyar társadalom és az országot vezető, látszólag egymásnak feszülő, de valójában ugyanazon érdekcsoportok által kézben tartott pártok, politikusok között tátong. A hangunk ugyanis eljutott a vezetőkig, és volt is hatása…
- Mert megmutatta, hogy a társadalmi önszerveződés ereje igenis képes jó irányba terelni a döntéshozókat. Amikor is a különböző pénzemberek, érdekcsoportok lobbija mellett (helyett!) végre megjelenik a Helyi Közösségi Érdek!
- Mert mindezen hatásai miatt a magyar sajtónak sikerült elhallgatnia, illetve félremagyaráznia, a gyökeres változásoktól félőknek pedig végül sikerült szétvernie és leépítenie. Így végül sokakhoz el se jutott a híre és a nagyszerű kezdeményezései. Olvassuk hát el, és gondoljuk át a történetét, szűrjük le a következtetéseket, és merítsünk belőle a jövőnkhöz! Mert jövőnk kizárólag akkor lesz, ha azt magunknak megálmodjuk, és felépítjük!
Hegedűs Gergely
A LEGFONTOSABB FEJEZETEK A MAGYAROK SZÖVETSÉGE TÖRTÉNETÉBŐL
(-a részletek az Élet győzelme Magyarországon című írásból származnak, az élményeket elsősorban az MSZ Ifjúsági tagozatának vezetőjeként és sajtós aktivistájaként éltem át-)
…A néptáncos barátomtól lakótársaként első kézből értesültem az erdélyi néptánctáborok szédületes hangulatáról. Közben láttam a Baranta és a MAG-közösségek egész Kárpát-medencére kiható terjedését, hallottam a lovasíjászat nagysikerű újjáélesztéséről. Mindez megint csak arra utalt, hogy a magyarság java a gondolkodás szintjéről a cselekvés szintjére kapaszkodik, és igyekszik magyarul élni, a magyar szó valódi értelmében. Ezt a korszakot jómagam a 2000-es évek második felében a Pilis-Hargita egyre gyarapodó, kerekedő közösségében élhettem meg. E körnek az volt az egyik legnagyobb erénye, hogy a vándorúton összerázódva sokkal bátrabban beleállhattunk ennek az éledésnek a fősodrásába, mint magányosan bóklászva. A túrákon, gyűléseken és a világhálós felületeken állandóan megosztottuk egymással a felfedezett előadásokat, szellemi vezetőket, hagyományélő lehetőségeket. Együtt kezdtünk el Baranta-edzésekre járni Debrecenben és Budán, együtt hoztuk létre a Hagyaték nevű szellemi műhelyt, együtt jártunk Csíksomlyóra, együtt mentünk el Magfalvára, később Smaragdfalvára. Állandóan bátorítottuk egymást a Természethez és a szerves műveltségünkhöz való közeledésben.
Kurultaj: újjáéled az ősi szövetség!
Ebben a közegben ért el minket 2008 tavaszán az üzenet, hogy Bösztörpusztán Kurultáj néven egy olyan találkozó készül, melyre a Kárpát-haza összes hagyományőrzőjét meghívják. Ahogy olvastam az erről szóló hírleveleket, a több ezer hagyományélőt és több tízezer vendéget váró terveket, a pusztán kijelölt területek beosztását, az érkezőknek javasolt öltözéket, folyamatos bizsergés járt át. Főleg, amikor újra és újra elolvastam, a találkozó lényege a magukat a magyarokkal rokonnak tartó keleti népekkel való találkozás lesz! Nem tudtam, mi áramlik ebben a bizsergésben, de tudtam, hogy a Pilis-Hargita akkori nyári nagytúráját hozzá kell igazítanunk a Kurultájhoz, hogy mi is ott lehessünk. A csapat pedig igazodott is, és bevállalta, hogy Erdélyből, a Cibles csúcsáról jön tovább egyenesen a Kiskunságra.
Én csak a többiektől később, éjszaka érkeztem a hatalmas területű táborba. Egy sötétből előlépő szépséges fehér ló fogadott a fák között. Szimatolva lépett mellém, sokszorosára erősítve azt a bizonyos bizsergést. Aztán találkoztam egy rendezővel, fehér ruhában, mosolyogva váltott velem szót, és eligazított. Haladtam tovább a puha fűben, láttam még néhány társát, és belül megint megrezzentem. Mindegyik fehér ruhában volt, és mindegyiknek az a végtelenül kedves mosoly sugárzott a tekintetéből, ahogy köszöntöttük egymást. Ők itt a biztonsági emberek, Atyaég, milyen fesztivál ez?! Millió addigi tapasztalatom, emberismeretem és bejáratott csatornáim által igen magas energiákat érzékeltem, a létezés Istenhez közelebb megvalósuló formáját. Sejteni kezdtem, hogy egy szédületes ugrás részese vagyok, az Élet újabb nagy kiáramlása indult meg a Kárpát-hazában. Az az életáradat, ami a korábbi fejezetekben leírt, az Égig Érő Fa lentebbi ágain megtapasztalt nagyívű kezdeményezéseket is hozta. Mintha a JóIsten beöntene ilyenkor a markából néhány millió tonna varázsszert a Kárpátok közé, hatalmas energiahullámokat okozva: „Tessék, gyermekeim, lássuk mire mentek a következő hullámmal! Gyerünk! Bátorság, vállalkozókedv, egymás felé fordulás! Lássam-lássam, hol vannak a legbátrabbak!” Aztán meglovagoljuk a hullámot, ahogy tudjuk, kitart, amíg kitart, jutunk, amire jutunk. Bár a legmerészebb álmainkat eddig nem értük el általuk, mindig megújulva és megcsiszolódva, keserű és boldog tapasztalatokkal, de összességében értékes kincsekkel megrakva léptünk tovább.
De vissza ehhez az édes fűhöz, a pusztai ligetekben szétszórt sátrakhoz és a fák közt kanyargó utakhoz, mert ott sorjáznak a meglepetések, a mai világban elképesztő jelenségek. Az eleve óriási fegyvertény volt, hogy az ingyenesen látogatható Kurultájt önkéntesek sokasága építette fel, és rendezte meg, a pénz helyett az összefogás erejére helyezve a hangsúlyt. (Tapasztalatom szerint a szintén önkéntes alapon rendezett, ám fizető belépős Magyar Sziget sem volt könnyű falat annak idején, de ez itt annak sokszorosa volt vendégeit, programjait, területét tekintve.) Aztán jött az ünnep, melyen három napon át több tízezer magyar ember volt együtt szemetelés és bármilyen szintű agresszió nélkül, a legnagyobb békében és összhangban. A nemzeti, nemzetközi fesztiválok forgataga után álomszerű élmény volt, hogy esténként csupa mosolygó tekintetű ember jött szembe az utakon, többnyire népdalokat énekelve! A testvéreinket (ujgurok, torgaji madjarok, baskirok…) köszöntő ünnepi beszédeken, az íjfeszítő népek szövetséget megújító szeren, az előadósátrakban, a hagyományélők fellépésein, a táncházakban, a koncerteken, a magyar áruk vásárában csupa tiszta értékrendű ember volt együtt, és megdöbbentően sokan voltunk.
Ez volt az első pillanat, amikor végre összegyűltünk, és megmutattuk, hogy ebben az országban ez az erő is létezik! Amelyik szelíd derűvel, de mégis óriási erőt árasztva tud ünnepelni. Mások bántása helyett az életet köszöntve, a művilág felvett álarcai helyett természetes módon fordulva egymás felé. A fogyasztást gerjesztő ócska hirdetések káosza helyett természetes környezetben; hamis készítmények helyett egészséges, tápláló magyar élelemmel ellátva és értékes alkotásokkal körbevéve.
A barantás csapataival a Kurultajban főszerepet vállaló Vukics Ferenc egy beszédében így érzékeltette a találkozó jelentőségét: „Megtapasztaltuk, hogy a teremtő erő ott van és ott erős igazán, ahol mi magyarok ténylegesen magyarok vagyunk… A pártharcok mögül előrelépve újraformálja magát egy élni, dolgozni, teremteni és példát mutatni akaró nemzet. Keleti testvéreinkkel való találkozásunk nem a múltról, hanem a magyar jövő kezdetéről szólt.”
Bár az érzés mindent elsöprő volt, azt csak őszre fogtam fel, hogy a mostani kiáramlás minden eddiginél nagyobb, akár elhozhatja a magyarság végleges talpra állását is. Ekkor kezdtem el ugyanis olvasgatni a Kurultaj után megalakult Börzsönyi Nemzeti Tanács leveleit, és ezek legalább akkora hatással voltak rám, mint a pusztai találkozó. Lassan kezdtem átlátni, mibe kerültünk bele, hogyan is gyűlhetett össze 2008. augusztus 8. és 10. között három nap alatt 70 ezer magyar ember a pusztában. Bán István és Varga Zoltán „Kurultaj, Az Új Szövetség” című filmje rengeteget segített akkor ehhez az íráshoz: „A torgaji madjar törzs létezéséről a 60-as években értesítette hazánkat egy kazah kutató, ám a jelzés pár évtizedig válasz nélkül maradt. Dr. Bíró András Zsolt aztán 2006-ban kiment megvizsgálni e népcsoportot, s hazatérése után genetikailag bebizonyította, hogy rokonok vagyunk. Bíró Andrásék megjelenésének hatására a mára szétszéledőben lévő madjar törzs új erőre kapott. Újjáéledtek, hiszen megjöttek a testvéreik! Ez nagyon fontos elem: a szkíta hagyományokból ránk maradt háttársi kapcsolat, az Arkadas (amit az egyik szkíta kincsen a hátukat egymásnak vető harcosok érzékeltetnek) élesztő, ébresztő erejének első jele. Vezetőik szervezni kezdték a néhány ezer fős közösséget. Ennek eredményeként 2007-ben összehívták a törzsi gyűlést, az ő nyelvükön a Kurultajt. Ide meghívták a Bíró Andrást is, kérve, hogy hozzon magyarokat. Kutatónk 2007 tavaszán a Bodrog-közben, Zalkodon egy Baranta-bemutatón kérte fel a magyar harcművészet képviselőit, hogy tartsanak vele. A barantások igent mondtak, odakinn testvéri fogadtatást kapott a küldöttség, amit egy itteni Kurultajjal akart viszonozni a kiskunsági Bösztörpusztán. És az Arkadas a Kárpát-medencében is működni kezdett. A hagyományélők összehívása nem pusztán önmagáért, hanem a megtalált testvérek köszöntésére történt, emiatt sokszoros erővel hatott a hívó szó, rengeteg embert mozgósított szerte a hazában.
Az élmény erejét a róla készült dokumentumfilm tudja legjobban visszaadni. Minden magyarnak érdemes megnéznie, mert visszaadja annak a tudatát, hogy nem vagyunk egyedül! A legnagyobb erő abból áradt, ahogy a testvérnépeink képviselői rólunk beszéltek, ahogy szóltak hozzánk. Egy dolgot mindegyik elmondott: testvérek vagyunk, és most már nem engedhetjük el egymás kezét, mert együtt bármilyen akadályt le tudunk küzdeni! Így újult meg az Arkadas, az egymásért küzdő testvéreket jellemző háttársi kapcsolat. Pap Gábor művészettörténész évek óta hangsúlyozza: a magyar ember ősképe Hunor és Magyar testvérisége, az egymás érdekében harcoló, egymásért áldozatot hozó testvéreké. Minden magyar lelkének legmélyén ez a minta munkál, csak ezt vállalva tudunk boldogulni családban, közösségben és a nemzetben. Ha nem vállaljuk, sosem lehetünk igazán boldogok, valami mindig hiányozni fog. A filmben elhangzik: a szkítákhoz és hunokhoz köthető íjfeszítő népek leszármazottjai jelenleg 150 millióan vannak. Közülük egyetlen államalkotó nemzet a magyar. Ezt is figyelembe kell vennünk, amikor azt latolgatjuk, hogy hagyjuk a körülöttünk zajló színjáték utolsó felvonását nélkülünk lezajlani, és békésen távozunk az élő nemzetek sorából, vagy inkább mi is színre lépünk. A Kína elnyomása alatt sínylődő ujgurok, és az összes többi testvérnép az utóbbit várja tőlünk! Meg lehet őket nézni, és hallgatni a felvételeken…”
…
6. Az eddigi legjelentősebb kísérlet a csodára: Magyarok Szövetsége
„Gyorsan kiderült, hogy olyan fogadtatása, támogatottsága és taglétszáma van a kezdeményezésnek, amiről semelyik korábbi mozgalom és párt sem álmodhatott. Bebizonyosodott, az emberek igenis nyitottak a pártharcokat, ideológiai vitákat félretevő, világos, egyszerű, közvetlen és pozitív üzenetekre. A közvetlenség és a nyitottság egészen szembetűnő volt a neonfényt árasztó, mindenkit asztal alá beszélő szuperzseni politikusaink erőszakos fűrészpordumáihoz képest. Mert utóbbiak hiába pöffeszkednek mindenkit leigázó szakértelemmel, szuperintelliganciával és atomIQ-val, ha közben az ember belül azt érzi, hogy emögül az ezer kilométeres sebességgel szántó-vető agy mögül már régesrég kivonult a szív és a becsület.”
…
A nap közben egyre közelebbről kacérkodik a Hargitával, de azért még a fényében fürödve fogyasztjuk el estebédünket, Lóri már fel is kapta hozzá az új pólóját. Aztán lassan átfordulunk az Égig Érő Fa világába, és már a Kurultaj utáni időszaknál tartanak a gondolataink. Eszébe juttatom Lórinak, milyen sms-eket váltottunk azokban a hetekben, hónapokban, amikor a magyariak újjáéledt szövetsége napról napra hozta-vitte a jobbnál jobb híreket az ország minden pontjáról. Sokszor volt úgy, hogy ő a fővárosban, én épp Debrecenben voltam valamilyen gyűlésen vagy eseményen, és este lángolva próbáltuk elmondani egymásnak telefonban a történteket. De hiába beszéltük ki magunkat, később még rendre írtunk egy-egy efféle üzenetet: „Hihetetlen, hogy végre megjött, amit évek óta vártunk, minden erőmet mozgósítja, végre valami, ami százszázalékos! Most már nem állunk le, és azt érzem, célba fogunk érni!”
Hogy érintett meg tízezreket a Magyarok Szövetsége?
Hogy megértsük, hogyan jutott ilyen felindult állapotba sok-sok magyar a Kárpát-medencében, ahhoz vissza kell nyúlni a pusztában született testvéri találkozáshoz. Mely által a mese szerint még a halálból is van visszaút. Hogy jelen korunkban mennyire halott és mennyire élő a szkíta utódok kárpát-medencei képviselője, annak megismerésére Vukics Ferenc és társai országjárást és országfelmérést indítottak a Kurultaj utáni hetekben, hónapokban. Nem meglepő módon, siralmas gazdasági és társadalmi állapotokat találtak, általános elégedetlenséget és hatalmas feszültségeket. Az elemzések eredményét az egyik közgazdász úgy érzékeltette, hogy hiába dolgozott mindenki erejét megfeszítve, a rendszerváltás utáni 18 évben az átlag magyar egy családi ház értékével lett rövidebb a felelőtlen és rabló országvezetés következtében. Az egyre gyűlő indulatokat a két évvel azelőtti, 2006-os öszödi beszéd utáni utcai harcok is megmutattak, mozgósítva több tízezer embert és állandósítva a tüntetéseket. A 2008-ban a Kurultajból kisarjadó mozgalom azonban merőben újat lépett, mert nem az utcára ment, nem valami ellen ágált, hanem nekikezdett megoldásokat kidolgozni. Vukics Ferenc később többször is hangsúlyozta, hogy bármennyire is nógatják, és bármennyire is puskaporos a levegő, nem fogja az egyre növekvő tagszámot erőteljes tüntetésekre használni! Egy telefonbeszélgetésünkben részletezte is ezt: „Ahányszor képesek vagyunk nem felülni egy-egy provokációnak azzal, hogy otthon maradunk vagy épp tüntetés helyett szervezünk egy Magyarok Vásárát, annyiszor jövünk ki győztesen a harcból.” A Kurultaj továbbálmodói tehát inkább a megoldás felé igyekeztek, ennek köszönhetően októberben megalakult Börzsönyi Nemzeti Tanács. Ennek az volt az egyik nagy jelentősége, hogy cselekvő csapatba szervezte a Kurultaj seregszemléjén és a korábbi évek építkezésén megmutatkozó vezéregyéniségeket. Akkor ugyanis már évek, évtizedek óta zajlott az építő közösségek éledése a szerves kultúránk táptalaján, és adta magát, hogy ezek a körök fogják kitermelni a jövő vezetőit, leváltva a reménytelen szintre züllött politikai elitet.
A másik nagy jelentősége a több civil szervezetet egyesítő Börzsönyi Nemzeti Tanácsnak maga a hangnem, mellyel az első leveleit elküldte. Nyugodt, tiszta hangvétel, higgadt helyzetértékelés, mégis hatalmas erőt sugárzó sorok, igenis van kiút és van megoldás! Egy sokadik pont, ami miatt egyre nőtt az elkötelezettségem az ügy iránt, és ami miatt láttam, hogy ez a kezdeményezés sokkal messzebbre juthat, mint az eddigiek. A következő felismerések pedig már a 2008 novemberében Kunszentmiklóson tartott gyűlésen értek el, amit Hervay Tamás valóban lélekemelő szertartása nyitott, továbbá jól érezhető angyali jelenlét kísért és segített. Itt szembesültünk azzal, hogy a tanács milyen úton képzeli el a megoldást: az állapotfelmérés után megoldási programokat dolgoz ki az élet minden területén. Ezeket aztán a társadalmi nyomás eszközeivel behajtja az adott kormányon, de ha az erre nem hajlandó, akkor törvényes úton maga válik kormányzó erővé. A megoldási programokat a szervezet 21 pontban, illetve egy kiskátéban írta le vázlatosan. Utóbbiból világossá vált, hogy nem csupán a százszázalékos valamiért szemlélet repítheti messzire az összefogást, hanem az is, hogy az Élhető Élet értékrendje érvényesül a programjában. Ezt alátámasztotta, hogy a Kunszentmiklósra is elhívott bölcsek tanácsában többek közt olyan szellemi vezetők segítették a kezdeményezést, mint Szántai Lajos, Pap Gábor és Molnár V József.
A novemberi találkozón a Magyarok Szövetsége nevet választó szervezettel megszületett Magyarországon az első olyan társadalmi erő, mely hajlandó volt hasznosítani, programba ültetni a szerves kultúránkból magunkhoz vett hagyatékot. Emellett, illetve ezzel átfedésben minden olyan tudást és elképzelést, amit éppen az életszerűségük miatt az élettelen művilágot fenntartó rendszer – ami a többi civilizált államhoz hasonlóan Magyarországon is működik – nem hajlandó elismerni és a felszínre engedni. Márpedig ezek egyre sűrűbben dübörögnek az ajtókon körlevelekben, önerőből (éjszaka alvás helyett) fenntartott honlapokon és a közösségi oldalakon. Gondolhatunk itt például az alternatív közgazdaságtan tételeire, a helyi pénz alkalmazására, a különböző találmányokra, természetbarát, kőolajkiváltó energiaforrásokra, gyógyszerkiváltó gyógymódokra, és még sorolhatnám. Ezek összességére mondta Ludányi Horváth Attila egy 2014. novemberi előadásán, hogy „az új állam már kész van, csak eddig senki nem kért belőle.” Az MSZ bizony kért belőle, országújító programot írt belőle, és be is állt mögé egyre növekvő létszámmal, illetve a különböző szakterületekre létrehozott tagozatokkal.
A támogatottság ugyanis egyre nőtt, az ország különböző településein tartott lakossági fórumok után sorra alakultak meg az MSZ tagszervezetei, ezreket, tízezreket mozgósítva, és helyi szinten a lakosság körében beindítva a kiskátéból, illetve a 21 pontból következő viselkedési mintákat (programszervezés, közösségépítés, ismeretterjesztés, piacok szervezése, civil háló erősítése, az MSZ céljainak, programjainak terjesztése). Gyorsan kiderült, hogy olyan fogadtatása, támogatottsága és taglétszáma van a kezdeményezésnek, amiről semelyik korábbi mozgalom és párt sem álmodhatott. Bebizonyosodott, az emberek igenis nyitottak a pártharcokat, ideológiai vitákat félretevő, világos, egyszerű, közvetlen és pozitív üzenetekre. A közvetlenség és a nyitottság egészen szembetűnő volt a neonfényt árasztó, mindenkit asztal alá beszélő szuperzseni politikusaink erőszakos fűrészpordumáihoz képest. Mert utóbbiak hiába pöffeszkednek mindenkit leigázó szakértelemmel, szuperintelliganciával és atomIQ-val, ha közben az ember belül azt érzi, hogy emögül az ezer kilométeres sebességgel szántó-vető agy mögül már régesrég kivonult a szív és a becsület.
A hatalmas taglétszám miatt sokan fogtak ránk sületlenségeket: hogy külföldi pénzből futtatnak, hogy a jobboldal megosztására jöttünk létre, hogy a Fidesz fiókszervezete vagyunk, stb. Hiszen ekkora ütemű terjeszkedés pénz nélkül nem megoldható! Ott voltam minden lélegzetvételénél e terjeszkedésnek, sokszor vért izzadva, éjjel-nappal vágtázva dolgoztunk érte rengetegen. De valamennyien ingyen, szabadidőnkben, boldogságban, nagy erők által repítve. Azt kellene már végre felfogni az embereknek, hogy nem a pénz, hanem a lélek irányítja a világot! Hiába akarjuk elhitetni egymással az ellenkezőjét. Érdekes példája volt a ma uralkodó felfogásnak, hogy az egyébként jól képzett, intelligens, diplomás újságíró kollégáim a Hajdúhadházon járőröző gárdistákról szóló hír hallatán felzúdultak, és elkezdtek agyalni, hogy ugyan ki pénzelheti őket. Bár a gárdistákat nem igazán ismerem, magamból kiindulva természetesnek vettem, hogy ennyit simán meg lehet csinálni összefogással, de a pesti kényelmes szerkesztőségben ülve, a McDonalds és a Barátok közt világból ez elképzelhetetlen volt.
Szintén ide tartozik egy másik tanulságos történet az MSZ kunszentmiklósi megalakulása utáni napokból. Az egyik hót piros-fehér-zöld, vonyítva nagyon magyar oldal (ezekre sajnos nem tudok jobb szavakat) közölte a megalakulás hírét, mire érkezett egy hosszas komment, felsorolva az MSZ vezetőit, egyenként bebizonyítva mindegyikről, hogy zsidó. Ezzel bemutatva, hogy valójában mekkora veszélyt jelentünk az országra. És később is sorra kaptuk a legkülönbözőbb vádakat, de legalábbis meg nem értést vagy elhallgatást/tudomásul nem vételt az úgynevezett nemzeti oldal részéről. Mindezekre ugyanazt tudom mondani, amit akkor: ugyanazok az erők zsidóznak le ma téged, akik holnap a másik oldal köntösébe bújva egy másik újságban lenáciznak vagy leidiótáznak! Ezért teszik rá a kezüket minden pártra, minden médiaeszközre és minden felerősödő szervezetre, hogy mindenhonnan tudjanak lőni minden irányba, állandósítva a hatalmuk fennmaradásához szükséges káoszt. A megalakulás után jött azért pozitív fogadtatás is, a rengeteg követővel bíró látó, Kozsdi Tamás arról tudósított 2008 novemberében, Kunszentmiklós másnapján, hogy érzékelése szerint a napokban egy szakrális királyság alapjait rakták le az országban. Azt viszont nem (vagyis ő sem) írta meg, hogyan kell majd megvédeni ezeket az alapokat a megsemmisítésükre törő ellenerők próbái közepette…
Lehetett bármilyen vegyes a fogadtatás, 2009 tavaszán Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 21-én már ott tartottunk, hogy a Magyarok Szövetsége zászlóbontó nagygyűlése – ami tüntetés helyett sokkal inkább ünnep volt – tízezer fő jelenlétében zajlott a Hősök terén. A Kurultajon megismert szédületes hangulatban, kívül-belül áradó fényben, Vukics Ferenc mosollyal s nevetéssel teli beszédénél szétnyíló felhőkkel, a gyűlésünk óráiban lemondó Gyurcsány Ferenccel… Ahogy a Kurultajt is teljességgel elhallgatta a hazai média, úgy ennél az ünnepnél is sikerült nagyot húznia. A magyar médiában minden hírforrásra döntő hatással bíró MTI úgy tudósított rólunk, hogy az 1919-es Tanácsköztársaság kikiáltása miatt gyűltünk össze épp március 21- a Hősök terén! Hogy ehhez képest milyen szervezetnek állítottak be minket, arra már nem is emlékszem (az MSZ régi honlapja sajnos a rengeteg értékes anyaggal együtt eltűnt az internetről), de ekkora arcátlan hazugság után már talán mindegy is… Ez megint egy olyan pont, ahol döbbenten meg kell állni. Milyen erők is irányítják valóban ezt az országot?! A magyarságot végre egészséges, jó irányba mozgósító, mindenkinek a javát akaró mozgalmat ilyen brutális módon elhazudják? És hogy mekkora hatása van az MTI-nek: sokéves médiabeli tapasztalataim szerint a kollégáim idő és erő hiányában legtöbbször gondolkodás és változtatás nélkül dobnak ki minden MTI-t az adott oldalra, melynél dolgoznak. Bármit, amit csak egy icipicit is érdekesnek ítélnek, csak hogy növeljék a hírtengert s ne maradjanak le a versenyben. De ugyanezt a megdöbbentő torzítást megkaptuk 2011-ben a Hír Tv-től is, mely a Bösztörpusztán tartott, akkor már több százezres találkozónkról egy pimasz módon megszerkesztett riportot készített. A lehető leghátrányosabb képet adva az együttlétünkről, leginkább őrültek gyülekezetének beállítva a kezdeményezést.
Visszatérve az MSZ kezdeti időszakára, bármi is kísérte a kibontakozásunkat, az egyre növekedő összefogás azt mutatta, végre sikerült az addig is nagy elánnal keresett, sokszor megcélzott és oly sokszor elbukott magyar egységet megteremteni! Ehhez pedig nagyon komoly erőt adott a 21 pont felvezetésébe is bekerült alapgondolat: „Tegyük félre azt, ami elválaszt, és összpontosítsunk arra, ami összetart!” Zseniális ötlet, a magyar népléleknek pontosan erre van szüksége, ezért a jövőbeli terveinkbe is magunkkal visszük. Az ilyen időtálló drágakövek miatt érdemes tüzetesen megvizsgálnunk a példátlan erejű népi kezdeményezés, a Magyarok Szövetsége mozgatórugóit, mint ahogy majd a bukásának okait is.
Oda nézz, feljött Babba Mária!
Megérett az idő egy újabb lélegzetvételre. A Kárpát-haza ezen pontján, az Égig Érő Fa ezen szintjén gyakoribbak a lélegzetvételek. Mert ha már itt lehetünk, éljük is át, hogy itt vagyunk! A lenyugvó nap fényénél szedelőzködünk Lórival, és elindulunk a csíksomlyói kegytemplomhoz. Csobotfalva főutcáján pár perc alatt megtesszük az utat. Még egy pillantás a Hargitára, pár pillantás a templom előtti ligetben őrt álló gyönyörű fákra, és mielőtt elkezdene a szívünkben mocorogni az ezer idefűződő emlék, gyorsan belépünk a templomba. Lóri letérdelve, én meghajtott fővel köszöntöm a napba öltözött Boldogasszonyt. Aki mindig máshogy fogad, de mindig ugyanazzal a szeretettel. Mindig mást ébreszt fel bennem, de végül mindig kincsekkel megrakodva és kisimulva enged haza. Nyilván attól is függ, hogy épp mit hoz magával a hozzá megtérő lélek. Mesélik, hogy Móricz Zsigmondnak az egyik padsorban üldögélve patakzott a könnye, mikor először járt itt. Nekem volt olyan, hogy egy mulatásba átcsúszott pünkösdi virrasztás éjszakáján léptem be. És hiába voltam túl három sörön, rögtön kijózanodtam attól a levegőben levő szédületes bizsergéstől, amit a bent virrasztók összefűződő imái teremtettek. Döbbenten álltam a bejárat közelében, mert máskor az alkohol letompítja az érzékeimet, meg is szeppentem picit, de aztán boldogan én is imádkoztam egyet.
Más években viszont az is megesett, hogy nem a templomban ért el a megtisztító lelki élmény, hanem fent a hegyen. Egyszer például a virrasztást végigkísérő szakadó esőben kimentem a nyeregbe. Teljesen egyedül voltam kint, közben az oltár előtt életem egyik legemlékezetesebb imáját kaptam meg. 40 percig tartott, végig gomolygó ködben, de az eső arra a 40 percre teljesen megszelídült, talán épp csak szemerkélt. Imám közben, fogalmam sincs honnan, apró madarak bukkantak fel, és körülöttem cikázva földöntúli trillákat eregettek a sötétségből. Angyali hang vagy talán a delfinek hangja lehet hasonló. Valahol az emberi érzékelés felső határán levő, finom rezgésű, nagyon magas szólamok voltak. Az összekulcsolt kezem pedig úgy összeragadt ima közben, ahogy korábban csak a legmélyebb meditatív állapotban, életemben nagyon ritkán. Az egész bőröm vibrált, az egész testemet átjárta ez a hatalmas zsongás, bizsergés. Tengernyi energia áradt! Feltöltött, és szó szerint mindent kisepert, kitakarított, kifényesített bennem! És ez a lényege Csíksomlyónak, bárhogyan is érkezünk, onnan soha nem enged úgy haza a Szűzanya, hogy valahol, valahogy ne történjen meg a minden kétséget kisöprő csoda! Bárhogyan is érkezünk, bármennyire is leharcoltan… Ezt a gondolatot a legszebben a 2014-es búcsú szentmiséjén kaptuk meg, Oláh Dénes szavaiból. „Itthon vagyunk még akkor is, ha lélekben lerongyolódottan érkeztünk haza. Hazajöttünk, mert az édesanyánkhoz jöttünk. Hol is lehetnénk otthon a világban, ha nem édesanyánknál, a napba öltözött asszony palástja alatt. Ahhoz az édesanyához jöttünk, akinek egyedüliként van bejárati kulcsa gondokkal terhelt, szenvedésektől gyötört, de mégis hittel reménykedő szíveinkhez. Édesanyánknál mindannyian itthon vagyunk. Itthon vagyunk, bármely szögletéből jöttünk is széles e világnak.”
És hogy az az otthon sokkal több, mint ezer éve, az ősidők óta létezik, azt Daczó Árpád felfedezése bizonyítja, aki egy ízben arra lett figyelmes, hogy az oltárhoz gyermekével érkező asszony Babba Máriaként szólítja a Szűzanyát. Az ősi név után a Gyimesben éveken át kutatva, ősi hitet tárt fel a ferences szerzetes pap. E hit nyomai elsősorban a csángóknál maradtak fenn, és egyértelműen bizonyítják, hogy a Teremtő női minőségét, az ősanyát a korábbi korok, korábbi hitvilágában is megélte a népünk, mint ahogy a Somlyó-hegy is ugyanolyan szent hely volt már 1000 előtt is, mint ma. Mindezek töredéke még a székelyeknél is megvan, abban a népszokásban, ami az Újholdat köszönti, és a nővéremnek tanították Csíkban. Ha valaki meglátja a sarlót az égen, bemegy a házba, és nem mondhatja meg, mit lát, csak annyit mond, gyere ki, hadd mutassak valamit! Ha pedig sikerül kicsalogatnia az illetőt, így mutat fel az égre: „Oda nézz, feljött Babba Mária!”
Az idők mélyéről magunkkal hozott Égi anyánk ki tudja hány életben és hányszor segítette már utamat, most is megtalál a kegytemplomban. Az egész eddig megtett út, a havasban és a könyvben bejárt fejezetek itt lüktetnek egyszerre bennem, ahogy bent ülünk. Összegzi őket, és az ebből születő, éltető erővel áraszt el a Szűzanya, jól tudván, mi járatban jöttünk. A hosszas elmélyedésnek a legegyszerűbb eszközzel vet véget, terelni kezd az álom felé. Az egyre gyűlő alváshiányban nem is ellenkezek, a falhoz húzódva készítek fekhelyet magamnak a hálózsákból és a sátor külsejéből, a pünkösdi virrasztások hangulatát idézve. A legteljesebb égi védelmet élvezve hamarosan mélyen alszok, és Lóri is töltekezik mellettem az éjszakai feladatokra.
Ország az országon belül – merre vitt minket az MSZ gigantikus hajója?
Pár órával később már a somlyói hegy oldalában, a Csobotfalva fölötti mező eldugott pontján ülünk a tűz mellett, és próbáljuk átlátni a Magyarok Szövetsége által teremtett világot. Nem egyszerű feladat, annyi irányba indultunk, és annyiféle eszközzel igyekeztünk elkezdeni a gyógyítást, kezelni az ország mindennapi bajait. Kesze-kusza, ide-oda tekeredő, bokros-ligetes, ágas-bogas, túl sok irányba és túl sok szinten futó, de nagyon élő és természetes ez a szövetséges világ. Mert a kínokkal-bajokkal, boldog élményekkel és tanulságokkal a hazájukat féltő, tenni akaró emberek lelkületét tükrözi. Minden rezdülésével és homlokráncolásával leképezi az ország állapotát. Itt nem a hivatásos kamuhadsereg kezdett dolgozni a tökélyre fejlesztett kamudumával, hanem egy mindenre elszánt amatőr mentőcsapat.
Ezeket érezzük, ahogy megpróbáljuk sorra venni, milyen országos tagozatok működtek, milyen eredményekkel, vagy épp hogyan sikerültek a rendezvények. Mint például a megyék által a nagy Kurultaj mintájára szervezett megyei szalák. Jómagam a hajdú-bihariban és a pest-megyeiben vehettem részt, mindkettő felemelő volt, és elérte célját, összehozta, összefűzte az ébren levő és ébredező embereket. Érdemes abba is belegondolni hogyan működtek az egyéni akciók, mint például a zuglói és a csepeli MSZ által is sikerre vitt „kőleves”, mely során a helyi piac árusaitól adományt gyűjtve főztek a rászorulóknak minden hétvégén. Az sem elhanyagolható, hogy mekkora eredményeket hoztak a helyi szervezetek által működtetett magyarok vásárai és magyarok piacai, több száz rendezvény egy évben, az értékeink helyben maradását erősítve! Vagy az olyan közös kalákák, mint a dobogókői, melyen ötven szövetségessel egy nap alatt rendbe tettük a Zsindelyes-ház környékét, fergeteges hangulatban! És persze kiemelkedik a Kurultajt Bösztörpusztán évről-évre folytató Magyarok Országos Gyülése, mely 2009-től többszázezres találkozóvá nőtte ki magát. Annak felépítése, lebonyolítása jóformán pénz nélkül a pénzvilág erőterében és ránk ragadt szokásmintáiban, olykor kínkeserves munkával, de mégis egész életünkre velünk maradó örömökkel. De benne a van az összképben a MOGY-ot előkészítő több hetes Pusztafeszt is, egy félig önellátó, nomád építőtábor, ami kint a pusztában életre keltette az MSZ ifjúsági tagozatát, az pedig később remek csapattá kovácsolódott össze. Onnantól kezdve pedig az ifis közösség kötelékében jobban elmerülhettünk a feladatokban: részt vettünk az országos székház kialakításában, a szövetségi média elindításában (újság és tévé által), tartottuk a kapcsolatot más tagozatokkal. Közben az ember naponta olvasta a hasonló híreket Szolnokról, Miskolcról, Zalaegerszegről, Székesfehérvárról, Debrecenből, vagy a legkülönbözőbb régiók kisebb településeiről, ugyanakkor látta, hallotta a folyamatosan belépő új tagszervezeteket. Olyan volt az egész, mintha egy új ország lennénk az országon belül! Egy gyógyulásnak indult rész, mely az elhallgatás, félremagyarázás, lejáratás és a belső nehézségek ellenére képes gyógyítóvá válni.
A természetes kuszasághoz hozzá kell tenni, ha valaki megkérdezte volna, mi a Magyarok Szövetsége, százan százféleképp válaszoltunk volna mi, akik benne voltunk. És akkor még nem beszéltünk a torzítások által félrevezetett külsősökről. Egy ízben például hiába próbáltam egy értékes új embert bevonni, ő olvasott valami hazugságot rólunk azon a bizonyos főpiros-fehér-zöld oldalon, és emiatt örökké bizalmatlan maradt. De elég, ha most csak belül maradunk: arra, hogy mi is az MSZ, mindenki aszerint válaszolt, hogy melyik ága-boga állt a szívéhez legközelebb. Volt, aki a történelmi alkotmány helyreállítását látta benne, más a devizahitelesek megmentését, a harmadik a gazdasági önellátás megteremtését, a negyedik a magyar találmányokra alapozott fejlődést, az ötödik a vidéket feltámasztó, fiatalokat helyzetbe hozó fecskeprogramot, a hatodik az országos kalákamozgalmat, a hetedik a független és értékközvetítő médiát álmodta bele és kezdte el építeni. Talán jobb lett volna kevesebb területre összpontosítani, de annyi helyen égett a ház az országban, és annyifélék voltunk, e sodrásba becsatlakozó lelkek, hogy ezt nehéz lett volna elkerülni. Főleg, hogy az MSZ ernyőszervezetként minden építő jellegű kezdeményezést igyekezett összehangolni, és magába fogadni. Az elképzelések gazdagsága jelezte, hogy sikerült is szélesre tárni az ajtót, és megérinteni a tenni akaró embereket, de hiányzott egy mindenki által elfogadott és észben tartott közös mondat. Egyetlen közös gondolat, ami egy óriási szélességű országúton, de mégis egy irányba vezette volna a csatlakozókat. Ami mindig fő helyen van, és állandó marad. Például ez: a Magyarok Szövetsége a pártharcok fölé emelkedve, a magyar emberekből megszerveződve élő, teremtő példával képviseli a valódi társadalmi érdekeket, közvetíti azokat a mindenkori magyar kormány felé, ugyanakkor ellenőrzi, ha kell, törvényes eszközökkel kikényszeríti azok érvényesülését.
Márpedig a legfőbb társadalmi érdek akkor 2008-ban és ugyanúgy most is a gyökeres megújulás az élet minden területén. Teljesen új felfogásra alapozva, az élet minden területén visszaállítva a lélek hatalmát a pénz fölött. Mert ezzel igazodunk az univerzumhoz, és mert a jelenlegi út a halálba vezet! Ezért is kezdte a munkáját az MSZ nagyon helyesen az országépítő program kidolgozásával. Ebből a szempontból nézve messze mi voltunk a legradikálisabb erő a rendszerváltás óta, mert hiába nevezik annak például a Jobbikot, ha az a radikalizmus nem a lényegben jelenik meg vagy nem is radikalizmus. Amikor például egy hajógyári-szigeti Jobbik-rendezvényére kimenve politikusok bebörtönzésére uszító beszédet hallottam, az indulatokra, a gyűlöletre játszani számomra nem volt radikális, egyáltalán nem is új ötlet, ősidők óta ezt látjuk. De nem radikális például az az egészségügyi program sem, amiben semmilyen teret nem kap az a gondolat, hogy a gyógyszeripart etetető, mesterségesen gerjesztett gyógyszerfüggőséget a hagyományos gyógymódok előtérbe helyezésével kell csökkenteni. Az pedig hogy ingyenes lesz a fogorvosi ellátás, bármelyik más párt is a szájára vehetné, számomra nem radikális, mert alapjaiban nem változtat a jelenlegi sivár berendezkedésünkön.
Amit meg kell fontolnunk: Magyarország hármas erőtere és a fajankók
Visszatérve az MSZ hiányzó vagy inkább sokféle alapgondolatára, ez a helyzet leginkább a szövetséget 2008 őszétől két éven át vezető Vukics Ferenchez kötődik. Ő egyrészt hihetetlen mennyiségű munkát végezve egyszerre több fronton indította meg az ország szellemi-lelki-gazdasági felszabadítását, és ez a többfrontos harc kívülről sokaknak nehezen átlátható célrendszert adott. Óriási tűzben égve, az amúgy sem kicsi teljesítőképessége határai fölött lüktetve járta az országot, szinte naponta tartva vidéki lakossági fórumokat és hajnalba nyúló fővárosi vezetőségi gyűléseket. A sokakat magával ragadó előadásaiban megfogalmazott céljaival és eszközeivel a folyamatos változásokra is válaszolnia kellett. Azokra a hatásokra, amit az MSZ földindító rengése váltott ki az emberekből, az országból, illetve az országot fogságban tartó erőkből. Így aztán a célok a lehetőségekhez és az eseményekhez mérten is változtak, és minden bizonnyal a Vukics Ferenc fejében levő alapgondolat is változott, ahogy menet közben szembesült a valósággal. 2008-ban például még azzal indultunk, hogy 2009 nyarára fel kell állni a felelős kormánynak (akár az akkori politikusokból, akár az MSZ tagjaiból), melynek végre kell hajtania az országmentő programot. A 2009-es MOGY-on az MSZ ultimátumot fogalmazott meg a kormánynak, nem teljesülése esetén polgári engedetlenséget hirdetve, végül se a követelés, se az engedetlenség sem valósult meg. Utóbbi miatt sokan ki is ábrándultak a vezetésből, sokan pedig azt vágták Vukics Ferenc fejéhez, hogy ha az MSZ nem hajlandó párttá alakulni (márpedig ezt végig kizárta), akkor nem lesz képes befolyásolni a politikát. A Fidesz 2010-es kétharmados győzelme megint alapvetően változtatta meg az MSZ-t körülvevő erőteret. Annál is inkább, mert az új kormány nagyjából egy éven keresztül egyértelműen szembement a világot jelenleg uraló pénzügyi erőkkel, több olyan tettet, programot és gondolatot felmutatva, ami rokonságot mutatott a szövetség céljaival. Sajnos ez a lendület később látványosan elfogyott, újra teret engedve a világot elveszejtő erőknek, viszont arra elég volt, hogy ellankassza a parlamenten kívüli éberséget. Mert biztos vagyok benne, hogy sokan hátradőltek azzal, hogy végre itt vannak a „mieink”, lehet egyet szusszanni, ők majd véghezviszik a változást. Ezekben a hónapokban ennek több példáját is láttam, hallottam az MSZ-ben, maga Vukics Ferenc is méltatta Orbán Viktor képességeit, és sokat remélt a színre lépésétől.
A Fidesz kezdeti meglódulása és irányvonala más miatt is fontos mozzanat, kitérőt érdemel. Megint igazolódott ugyanis általa a Wass-felolvasásoknál is megjelenő folyamat, vagyis igenis képesek voltunk hatni a döntéshozókra. A zuglói MSZ egyik vezéregyénisége, az azóta megboldogult Teknyős László, aki megtörhetetlen hitével örök példa marad számunkra, jó kapcsolatban volt az ifjúsági tagozattal. Az országos vezetéshez is közel álló Lacitól értesültem arról, hogy az Alaptörvény alkotásakor a fideszes politikusok figyelembe vették (bár végül sajnos csak elenyésző mértékben) az MSZ szakértői által kidolgozott alkotmánytervet, sőt felvették a kapcsolatot a szövetség vezetőivel. E gondolatmenetben mindegy, hogy mindez egy terv részét képező parasztvakítás volt vagy valódi párbeszéd, mert mindenképp azt jelenti, ha elég erőt tudunk felmutatni, a fent levőknek igenis számolniuk kell velünk!
Ebbe a lentről jövő erőhatásba belegondolva egy hármas erőtér jelenik meg előttem az országra vonatkozóan. A mindenkori magyar kormány van középen, mögötte ott állnak a különböző pénzhatalmak és érdekcsoportok a pénzhatalom a fontos pillanatokban a kormánytagok golyóit tekergetve (elnézést, de ez adja vissza a legjobban a helyzetet!), megfelelő kiszolgálása esetén pedig szabad rablást engedélyezve. A kormány előtt állva pedig mi lehetünk a harmadik pólus, ha fel tudunk jönni a térképre az összefogásra, a szeretetre, a bölcsességre, az önfeláldozásra és csupa egyéb ma (nem) divatos értékre alapozva. Ha pedig fel tudunk jönni a színpadra, számolni kell velünk, és az olyan embereket bátorítjuk, erősítjük az adott kormányon és párton belül, akik felelősen gondolkodnak, és mondjuk Ángyán József agrártervéhez hasonló programokat dolgoznak ki. Ha viszont csak ülünk karba tett kézzel, a hamis fajankók gond nélkül eluralkodnak az ország vezetésében és pártjaiban, kitaszítva onnan a felelős vezetőket. A Hazatérés templomában még 2010 koratavaszán akaratlanul végighallgattam két Fidesz-vezetéshez közeli negyvenes úriember beszélgetését. Egyikük nagy meggyőződéssel ecsetelte, hogy miután hatalomra jutnak, „Viktornak” ki kell raknia a romlott részeket a pártból, máskülönben félre fogják vinni a Fideszt, ami így hosszabb távon az MSZP sorsára jut. Számomra sajnos úgy tűnik, a vezérnek nem sikerült megtisztítania a csapatát, sőt, éppen az a „népi-nemzetinek” nevezett irányzat tűnt el a pártból, amiben bízhattunk volna.
Csakhogy e ponton nem Orbán Viktor legyalulása a megfelelő válasz, és még csak nem is az a többek által tudni vélt háttérkrimi, miszerint a kormányfőt a családja életével zsarolták meg, és térítették el az eredetileg felvállalt útjától. Vele kapcsolatban, akárcsak Vukics Ferencnél azért tartózkodom az ítélkezéstől, mert messze nem tudhatom, hogy valójában milyen körülmények és erőhatások közepette, milyen mozgástérben kell/kellett meghoznia soros döntéseit. Véleményem persze lehet róluk, és ez nagyjából ki is derül e sorokból, de attól ezerszer fontosabb rámutatnom arra a tényre, hogy az MSZP megrogyása, Gyurcsány Ferenc távozása, a Fidesz elsöprő győzelme, a kulcsfontosságú (történelmi hiányt orvosló) kettős állampolgárság megadása, majd a többi reménykeltő intézkedés mind az MSZ fénykorával, ereje telítettségével esik egybe! Mint ahogy az úrhatnám, a semmibe is stadionokat felhúzó, nagybirtokrendszert építő, Kishantost felszántó Fidesz is egybeesik a Magyarok Szövetsége elgyengülésével, majd tagságának elveszítésével és drámai összezsugorodásával. Tehát a megfelelő válasz a hatalom ócsárolása helyett az, hogy újra kell gondolnunk a mindenkori hatalomra kifejtett társadalmi kontroll jelentőségét! Mert sokkal jelentősebbnek tűnik annál, mint amit gondolunk, és a megvalósítása sem oly távoli, mint gondolnánk.
Kalamóna sipircelt kifelé az ajtón – de aztán visszajött…
Ha már ilyen világos, hogy miért fontos az összefogásra épülő érdekképviselet Magyarországon, akkor ideje megnézni, mi okozta, hogy néhány éves felívelés után lényegében megszűnt. A szövetség sorsa a baj eluralkodásától sokkal hamarabb eldőlt, és az észlelt gondoktól magasabb síkon dőlt el. Ennek ellenére először magukról a gondokról, hiányosságokról írok, majd azok közvetlen okáról, legvégül eljutva azokig a háttérben húzódó tételekig, melyeken elvesztettük a meccset. Mert a meccs olyan tételeken ment el, melyek kevésbé láthatóak, érzékeny és vitatott területek, legjobb, ha fokozatosan közelítünk feléjük.
Ahogy írtam, több olyan jellegzetessége volt a szövetségnek, ami leképezte, leképezi a mai magyar valóságot, ilyen volt maga a vezetője is. Ahogy mondani is szokták, minden nép olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel, nos, a Magyarok Szövetsége is így volt Vukics Ferenccel. Ezzel azonban nem elvitatom, sokkal inkább méltatom az érdemeit és az irtózatos mennyiségű munkáját – vagyis a nép valószínűleg kezd ébredezni, ha már lehetett egy ilyen vezetője. Az azonban szembetűnő volt, hogy a vezetőnél és a vezetetteknél is állandóan visszatértek a többször is szakadásig elfajuló viták. Továbbá a kőkemény számonkérés és a pozitív visszajelzés teljes hiánya egy olyan közegben, ahol mindenki önkéntes alapon, szabadidejében és ingyen dolgozott. Miután az MSZ élére egy katonaember került, a vezetés feszes és katonás volt, a viták katonás elrendezésével. Sokan kifejtették, hogy a lángolva toborzó, és szárnyalva szervező, becsületes, intelligens, szellemileg is képzett, ám a lélek síkján nem annyira járatos Vukics Ferenc mellé a régi magyar hagyományokat követve egy Buda típusú, belső látással megáldott vezető is kellett volna. Amolyan szakrális vezető a női oldal képviseletében. Akik ezt emlegették, igen közel jártak a megoldáshoz. Amikor végignéztem a szolnoki, zalaegerszegi, székesfehérvári szervezet leválását, majd a debreceni önállósulását, végképp beláttam a szervezet súlyos védtelenségét az ellenerőkkel szemben. Sajnos minden szakadás a harag és a feloldatlan nézeteltérések mentén történt, továbbá pont a legértékesebb, legaktívabb közösségek szakadtak le! Ekkor már egyre többen láttuk, hogy az egység megőrzéséhez nem elég az embereket felrázó, a cselekvést elindító kirobbanó férfierő, kellene a másik, a megtartó oldal is. De megismétlem, nem kívánok ítélkezni senki fölött e vitákban, véleményem szerint Vukics Ferencnek csakis köszönettel tartozunk, mert az áldozata nélkül most nem igazán lenne miről beszélgetnünk.
A puskaporos levegőt jómagam személyesen is megtapasztaltam több fontos együttléten, tagozati, helyi tagszervezeti és egyéb témájú gyűléseken, vagy kint a rendezvényeken. Pillanatok alatt feltörtek az indulatok, és az érdemi munka helyett máris pulykavörös szónoklatoknál tartottunk, általában politikai, vallási vitákkal, vagy személyes ellentétekkel, értékes időt és olykor értékes embereket elveszítve. Ez alól talán csak az ifik együttlétei képeztek kivételt, miután ott a magam, magunk eszközeivel, a korábbi fejezetekben kifejtettek mentén levédtem, levédtük a teret, illetve igyekeztünk szeretettel fordulni egymás felé. Ide tartozó másik példa, hogy az egyébként hatékony, sok jóembert összegyűjtő, de kifejezetten nehéz terepnek számító debreceni tagszervezetnél is működött a módszerünk (Vukics Ferenc is bevallottan itt tartotta élete legnehezebb lakossági fórumát, a nyakas debreceniek kőkemény bekérdezéseitől nem egyszer megakasztva, végül mégis igen sok embert megérintve). Egyszer ugyanis az országos épülést lelki síkon segítő Lelkesek Körével a debreceni gyűlés előtt egy órán át együtt munkálkodtunk a helyszínen, majd a gyűlésre is ott maradtunk a jó energiákat áramoltatni. A szokásos csatározások helyett feltűnően simán, hatékonyan és jó hangulatban ment minden azon a gyűlésen! Mindenki feltöltődve, kikerekedett mosollyal ment haza. Ez az eset is megmutatta, hogy ha kéz a kézben tud járni a lélek és a cselekvő rész, megállíthatatlanok vagyunk… De ugyanilyen tanulságos volt a még a debreceni MSZ megalakulása előtt tartott lakossági fórum, melyen a Pilis-Hargita vándoraival igyekeztünk ismertetni a szövetség törekvéseit, ám a felkészületlenségünket kihasználva pillanatok alatt szétverte a hangulatot pár lehúzó felszólalás. Az egyik barátom, a Pilis-Hargita minden rezdülését jól ismerő és segítő vándor többször is elmesélte, hátul állva kiválóan átlátta a teret, tisztán érzékelte, hogy egy magát ügyvédnek kiadó nő rikácsoló, börtönnel fenyegető felszólalása után mekkorát zuhant az energia, és onnantól már nem mi irányítottuk a gyűlést. Ugyanez a nő később Vukics Ferenc debreceni bemutatkozó előadásán is bepróbálkozott, de emberére akadt, mert a vége az lett, hogy a barantás vezér udvariasan, de határozottan kiküldte a teremből. Mintha maga Kalamóna sipircelt volna kifele a Református Kollégium díszterméből… És itt most az sem számít, hogy ez a nő tudatosan, vagy csak szabadjára engedve az indulatait, tudattalanul rombolt, mert a lényeg a folyamat és a végeredmény! Évekkel később, jóval több tapasztalattal a hátam mögött magam is sikerrel kezeltem egy kezdődő összeomlást a 2011-es MOGY egyik nagyelőadójában. Nagyjából száz embert vezetett félre a kaotikusan alakuló programtervezet, akik egyre durvább hangulatba kerültek. Ekkor magamhoz vettem a mikrofont, felmentem a színpadra, és pár nyugodt szóval egy pillanat alatt megszelídítettem a forrongást. A 2009-es kibillenés helyett ott olyan erő áramlott át rajtam, ami egy perc alatt mosolyt hozott az arcokra. Vagyis két pillanat elég mindkét irányban, a feketének és a fehérnek is. Valószínűleg az a lényeg, hogy önmagunk legyünk, mert akkor és csakis akkor tud átáramlani rajtunk a segítő erő, mi megfékezi az indulatokat.
Mindazonáltal ahogy a HVIM-nél itt is hangsúlyozom, ezeket az eseteket nem lehet pusztán az ilyen-olyan erők érvényesülésének felfogni. Hanem abból kell kiindulni, hogy a magyar ember jelen pillanatban ilyen állapotban van! Okos, mindenben van véleménye, jobban tudja a dolgokat, főleg a másiknál jobban, fájdalmai, indulatai vannak, ingerlékeny, és sokszor nehezen hisz. Ezzel kell főznünk. Ez az alap, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene törekednünk a megtisztulásra, emelkedésre, főleg a leendő vezetők körében, éppen az erők-ellenerők működését ismerve! Tegyük hozzá, az is megmutatkozott a magyar emberben, hogy ha szeret valamit, akkor szívből tudja szeretni, ha pedig hinni tud valamiben, akkor nagyon tud dolgozni.
Picit kilépve az alfejezet témaköréből, a gondok mellett azt is le kell írni, hogy lehetett bármilyen szomorú vége az MSZ históriájának, rengeteg velünk maradó hozadéka volt. Sőt, ezeket vizsgálva a történetnek tágabb horizonton szemlélve nincs is vége… Először is minden mozgalmi társamtól egyaránt visszahallottam, hogy a szövetségnek köszönhetően az ismerettségi köre nagyjából a tízszeresére nőtt! Nem egyszer láttam, hogy a kapcsolati háló kisegítette az embereket, olykor például munkához is juttatott egy-egy tagot! Másodszor a mozgalom kiteljesedése felszínre hozta, egymás számára elérhetővé tette a korábban meglévő, de egymás számára nem létező köröket, közvetítve egymás felé a jó példákat. Ugyanakkor rengeteg új kört is életre hívott az a bizonyos kiáramló, országjárós, kegyelmi időszak (2009-2010-2011). A tagszervezetek jelentős része pedig nem szűnt meg az MSZ lehanyatlásával, mert a sikeresebbek önálló körként is megállják a helyüket. Kiállták az idő próbáját, mert vannak annyira élők, hogy nem feltétlenül kell nekik az ernyőszervezet, az országos mozgalom győztes hangulata nélkül is vígan megélnek. Ezekre több példát éppen a hetekben láttam, miután a nyolcadik kárpát-medencei 25 órás Wass Albert-felolvasásra egyre másra jelentkeztek volt MSZ-es vagy magukat még ma is MSZ-esnek mondó szervezetek. Az élő minőség számomra éppen a magát Kőbányai Élő Közösségnek nevező csapatnál jött át leginkább, melynél a minap személyesen is megtapasztalhattam a szeretetteli légkört, s melyet Hutásné Teri így mutatott be: „Már hatodik éve tartozunk EGY csapatba. Szerdán megbeszélések, csütörtökön előadások vannak, különböző témakörben, más-más előadókkal. Csütörtökön reggeltől kenyér- és kalácssütés az udvari kemencében, amit mi építettünk. Délután palacsintát sütök, ezzel is pótoljuk a bérleti díjat. Kanalas András barátunk finom ételt főz a csapatmunkában résztvevőknek. Rendezvényeket szervezünk, és testvércsapatok rendezvényeire járunk, segítünk, támogatjuk egymást. Újraépítjük megtépázott szövetségünket.”
Folytatva a nehézségek szemléjét, az MSZ-nél a sűrű csatározások mellett további komoly gondnak tűnt, hogy a vezetésben olyan emberek (is) ültek, akik a jelenkori szervezetekre (és ezzel a jelenlegi haldokló világra) hajazó bürokratikus, központosított mammutot akartak kiépíteni a szövetségből, amelyben minden egységesítve van és mindent az országos központ mond meg. Holott a szerves fejlődés és eleve a magyar szerves kultúra is mást irányoz elő. Mégpedig a helyi igényeket saját belátása szerint ellátó, ugyanakkor a többi körrel együttműködni is képes közösségek laza szövetségét (önálló életképességükre épp a fent leírt KÉK adja a legjobb példát!). Melyeknek ugyanakkor van egy általánosan elfogadott alapeszméje, mely bármikor képes összehívni és egy irányba mozgatni őket. Ennek a gondolatnak a magyar egység szempontjából is döntő jelentősége lesz, ezért helyt kap majd a zárórészben is.
A helyi vezetők, közösségvezetők ebben a felállásban fokozott szerepet kapnak, ennek némileg ellentmondva a szövetségben többször is megmutatkozott a magyar néplélek vezérigénye. Az igény a minden gondunkat, bajunkat megoldó, a tutit mindenben megmondó nagy vezetőre. Erre maga Vukics Ferenc is felhívta a figyelmet még 2009-ben Kunszentmiklóson, amikor hangsúlyozta, az embereknek fel kell ébrednie abból az álomból, hogy az életüket megváltó „szakrális királyt” várják, aki majd pikk-pakk kihúzza az országot a csávából. Ezzel együtt őrá is sokan mindvégig így tekintettek, ezzel is növelve a távozása utáni űrt. A szakrális vezető várása annyira erős, hogy az egyébként általam hitelesnek tartott fénymunkás gyógyító ismerősöm is azt találta mondani nekem pár hónapja, ő és a barátai egyelőre nem látják, hogy itt lenne közöttünk a leendő szakrális királyunk, addig pedig kár nagy dolgokban gondolkodni… Szépen is néznénk ki, ha mindenki ezt mondaná! És erre hivatkozva ülne tovább karba tett kézzel, míg szép lassan kifutunk minden határidőből… Meggyőződésem ugyanis, hogy minden fejlemény rajtunk múlik, még az ő színre lépése is, és minden nap úgy tekintek az időre, hogy az igazi vezető már itt van! Ha máshol nem, hát bennem, ha más nem vállalja, hát én leszek az! Eleget várakoztunk a csodára, már évek óta a cselekvés idejében vagyunk, minden jel erre utal, vegyük már észre!
Visszatérve a vezérdilemmára, tény, hogy szükséges egy karizmatikus vezető a körök összefogására. De nem a lehetetlen túlközpontosításra kell használnia az erejét, és arra, hogy megmondja, holnap reggel 8-kor mit kell tennünk Kiskunmajsától Baktalórántházáig. Hanem arra, hogy közös irányt mutasson, képviselje azt a bizonyos közös alapgondolatot, fényt, erőt, szeretetet sugározzon, és folyamatos égi kapcsolatot tartva kikerekítse, megvédje, és helyes úton tartsa a szövetséget/országot. És engedje az általa vezetett körök, vezetők és tagok önállóságát, kibontakozását – ameddig az belefér, ameddig nem sérti az összhangot, nem veszélyezteti a szövetségünket. Ehhez a felálláshoz persze sokkal jobban illik az a fajta vezetett (szövetségi tag/állampolgár), aki elismeri, tiszteli vezetőjét, de nem várja tőle tehetetlen madárfiókaként a napi betevő mannát, hanem önmagában és/vagy az Istenben (természetesen ki-ki a maga hite szerint) keresi meg a vezetést, belülre helyezve a középpontját. Így aztán újfent érvényesíti az is-is törvényt, mert egymagában, a közösségében és a nemzetében is egyaránt jól érzi magát. Ez esetben már megint ott tartunk, hogy mindezekhez nem árt valamilyen szintű belső út és hit, de nem csoda, hogy több gondolatmenet is idevezet, és ezért is szenteltem az első részt erre a témára a könyvben.
Mindazonáltal a fent leírt a vezető-vezetett viszonyulásba nálam beleférnek azok a könnyek, amit Mikepércsen, a hajdú-bihari szalán láttam az első sorban ülő nénikék szemében Vukics Ferenc előadásának a vége felé. Az MSZ vezetője addigra a maga daliás kiállásával elmondta, hogyan vezetjük ki a bajból az országot vállt vállhoz vetve, és épp azt ecsetelte, hogy egy ember életében az a legszebb pillanat, amikor az unokája szeme villanásában felfedezi saját magát… Szóval beleférnek ezek a könnyes szemek, mert annyira jó látni őket, és mert az ilyen nénikék meghatódása az egyik legfontosabb megtartó erő, mint ahogy az öregeink bölcsessége és óvó, védelmező szeretete is az.
Hogyan hívjuk be a Fényt az országépítésbe?
A szavainkat bölcsen hallgató éjszaka már közelebb van a végéhez, mint az elejéhez. A sötétség egy lehelettel ritkább, mint az éj kellős közepén, ez segíti lépteinket a szekérúton a Somlyó-hegy alatt levő borvizes kút felé. A forrásnál kipakoljuk a palackokat, és elkezdjük tölteni a Székelyföldön hihetetlen sűrűségben termő csodát. Nem egy gyergyói gazda a kertjében a kútból húzza a legfinomabb bolti ásványvizeket ízében hétszer lepipáló enyhén szénsavas, hűs vizet! Előkerül két Pilis-Hargita-túrákon bejáratott csajka is, azokból kortyolgatunk, amikor Lóri rákérdez a seregszemlébe beígért, mégis kimaradt fénymunkás körökre. Jól tudom, hogy nem a kedvenc témája, ő viszont jól sejti, hogy szándékosan toltam el a bevetésüket. Ott jönnek meg, ahol a legjobban beilleszkednek a történetbe. Ráérzett, ez a pillanat most jött el!
Sokaknak kényes és ködös a témakör, rögtön az elején érdemes tisztázni. Mit értek a fénymunka szó alatt? Vallástól, felekezettől, belső meggyőződéstől függetlenül ide sorolok minden olyan imát, meditációt, szert, egyéb eszközt, mellyel az adott emberek és körök az adott hitrendszer mentén a hazájuk és az emberiség előrelépése érdekében együtt/összehangoltan működtetnek! Nem találtam jobb szót, mert nincs általánosan elfogadott kifejezés, mely összefogná az építő céllal közösségben végzett spirituális/vallási/szakrális tevékenységeket. Talán ez is jelzi, hogy bőven van még teendőnk ezen a területen. Eleve sokan úgy vélekednek, hogy mindezt elég egyedül elvégezni otthon. Sokan meg úgy vannak vele, hogy ezt a témát szóban, elméletben, vitában és néhány templomlátogatásban letudják, mentesen a mindennapi belső gyakorlattól. (Azokról nem is beszélve, akik másban hisznek – pl. fizikai valóságban, saját magukban, pénzben, netán semmiben.) Jómagam sokáig csak magányosan égettem a gyertyát, de kezdettől fogva nem csupán a szeretteimért, hanem a népemért és a többi nemzetért is imádkoztam 1997 óta járt, egyre gazdagodó belső utamon. Közben rájöttem, hogy ha egyéni szinten ilyen jól működik a gondolat/ima/meditáció teremtő, feltöltő, gyógyító ereje, akkor hatalmas lehetőség rejlik az együttes fellépésben!
Ez a közös fellépés meg is érkezett az életembe 2011 januárjában. A nógrádi aranyasszony, Erzsébet által elindított körök egyikében megtapasztaltam a közös meditáció erejét. Ezt a varázslatot sokszorosára erősítette, hogy kifelé áramoltattuk, és nem öncélúan használtuk. A Szent Koronát, az ország vezetőit, a többi szeretetkört, a Kárpát-medencét és a Földet is segítettük az áramló fénnyel. Ezek voltak a legszebb pillanatok! Akkor már két éve vártam egy ilyen jellegű csoportra a Magyarok Szövetségében, mert a mozgalom kezdeti szakaszában világossá vált, hogy az építkezésünket lelki síkon is meg kell alapoznunk, illetve védenünk. Máskülönben az élősködők lebontják az ismert módszereik mentén. Mindazonáltal ezek a beavatott körök végül nem tudtak összekapaszkodni a Magyarok Szövetségével, illetve őket is megfékezte egy belső baj. Ám maradjunk most a téma felvezetésénél, a lényeg, hogy kezdtek megjelenni az országban az emberek teremtő erejét egyesítő kezdeményezések. Az egyszerre, egy irányba küldött imákat jóra használó megmozdulások. „Gyújts egy gyertyát, mondj egy imát ekkor és ezért! Még jobb, ha el is tudsz jönni, és velünk egy körbe kapaszkodsz!” Mára nagyon felszaporodtak az ilyen jellegű üzenetek, és a könyv első részében leírtak megmutatják, hogy ennek mekkora jelentősége van. Halkan teszem hozzá egy további jelentőségét: akárcsak a Természethez vezető megoldásoknál, itt is többször meg lehetett tapasztalni az elvileg „jobb” és elvileg „bal” egyesülését. Vagyis hogy zöld, illetve spirituális irányból érkező, de magyarságukat nem annyira mélyen élő csoportok valamint a magyari hagyatékot ápoló körök együtt tartottak nagyszabású meditációt az emberiségért és Magyarországért…! A Napi Elemózsia, a Hálószövők, az emberiseg.hu, a magvagy.hu és a tudatos-csatorna.org által kezdeményezett 2013-as meditációkon például több százan vettek részt a Margitszigeten a Közös Magyar Kollektív Tudatemelés napjain. A beharangozója tele van hasznos gondolatokkal, aki jobban akarja érteni ezt a témakört, nézze meg kisfilmet a videomegosztón! (A nagybetűs elnevezést beírva azonnal kidobja a kereső.) De jó példának ott van a 2014. novemberi felejthetetlen városligeti szer a Magyar Spirituális Egység Tanácsa szervezésében 220 fővel, amiről már írtam egy korábbi fejezetben.
Pont a legkényesebb területen dől el minden…
A lelki szintű összefogás tehát valamennyire kezd beindulni, de rengeteg még a tanulnivaló az ego és az önérdek beáldozása, illetve a különböző körök, belső utak, vallások közötti együttműködés terén. A lecke itt van a saját életünkben, csak elő kell venni! Vissza is térek a somlyói éjszakába, és segítségül hívom tisztaszívű barátomat, neki is van üzenete a történethez. Lórinak kemény munkával felépített katolikus hite van, sok évébe tellett, míg ifjúkora viharait, olykor hitetlen örvényeit túlélve megszilárdult a hitében. Ez a hit a sok keresés, olvasás, külső és belső tanulás, felismerés eredményeként mára egyaránt betölti szívét, lelkét és elméjét. Ennek gyümölcse, egyben megkoronázása lett a találkozása élete párjával, aminek köszönhetően mára két tündéri kisfiú várja otthon! Szinte egyik pillanatról a másikra kikerekítve az életét. Szóval teremtő és győztes hite van, de tud azért morcos lenni, ha valami szerinte haszontalan marhaságot lát. Van is ehhez egy legendás történet a MOGY-ról. Az egyik legsikeresebb nap vége felé, közel százezer embert fenyegetett a közelgő hatalmas vihar, és már csak 20 kilométerre járt Bösztörtől a híradások szerint. A mi Lórink szervezőként egyszerre három dolgot intézve rohant keresztül a táboron, és a kezében is cipelt valamit. Éppen eléggé főtt a feje, amikor meghallotta, hogy ráadásként nagy a baj, ránk akar szakadni az ég. Abban a pillanatban egy táltosruhás figura került a látókörébe, s mivel nem látta, hogy egy másik táltos pedig jóval közelebb, közvetlen mögötte mendegél, eleresztett egy sistergős mondatot (ettől valamivel cifrább formában): „Ha már ennyien itt vagytok, ezt igazán elintézhetnétek, más dolgotok sincs!” Amikor megfordult, döbbenten látta, hogy a főtáltos áll mögötte, az ő füle hallatára sikerült elküldenie az egész társaságot melegebb éghajlatra. A legenda szerint a főtáltos megszeppenve, egy szót sem szólva elhúzta a csíkot, az viszont nem legenda, hogy az eset után tartottak valami szert a mi fehér ruhásaink, a vihar pedig elkerülte a tábort, szárazon maradtunk, miközben más vidékeket elvert a jég.
A történet igaz, de annyiban sántít, hogy egy átlagos MOGY-on nincs főtáltos. Vagyis van, de egyszerre több. Sok. Sőt, a borúlátóbbak szerint mindenki főnökként megy oda, akit valamely kör(ök)ben, valamely szinten elismernek gyógyítóként, tudóként, vezetőként, mesterként, stb. Ezzel már benne is vagyunk a témakör sűrűjében. Mert Vukics Ferenc például arra panaszkodott, hogy hiába próbált ő teret engedni a sokak által kulcsfontosságúnak vélt ősvallásunknak. Huszonöt ilyen vezető főakármi – maradjunk a főtáltosnál – ment oda hozzá, hogy erőt, védelmet adjon neki, és felkészítse a nagy feladatokra, de mind a huszonöt elmondta neki, hogy a másik huszonnéggyel ne foglalkozzon! Mert azok csalók, ebadták, önérdekből cselekvők, stb… Ezek után mondta azt, hogy ebből elég, a MOGY marad sima katolikus rendezvény, bár a más vallást követőket nyilván ezután sem tiltották ki.
Ezzel le is zárhatnánk ezt a témát, túl kényes terület, csak a baj van vele. Mindenki menjen haza, és otthon lefekvés előtt mormogjon valamit, vagy ne mormogjon semmit, magánügy! De bármilyen vitatott is a terület, be kell mennünk ide. Mert itt dőlnek el a meccsek! És attól még, hogy mi morcosan elvetjük a lelki síkot, mert sok itt a balhé, az élősködők ezt a síkot célirányosan használják. És ahogy azt az Égig Érő Fa korábbi ágain (HVIM-tanulságok) kifejtettem, az emberi gyarlóságunk az ő aknamunkájukkal összeadódva végül lerántja a kezdeményezéseinket. Ez a sík azért kulcsfontosságú, mert az emberi gyarlóságot is itt lehet megfelelően kezelni, és az ellenerők támadásait is itt tudjuk kivédeni az összefogásunkkal!
Mi tehát a megoldás? Először is kell mondani, hogy a lelki/spirituiális sík számunkra ugyanolyan fontos, mint a gyakorlati (pl. rendezvényszervezés), szellemi (pl. szellemi műhelyek). És ki kell mondani, mindegy, ki milyen út és vallás mentén, használja ezt a síkot az egység és hatékonyság érdekében, mert mindegyik szereplő egyformán fontos számunkra! Az MSZ kezdeti idejében a vallási tagozatban felmerült, hogy meg kell határozni egy új közös vallást az építkezés érdekében. Ez őrültség! Annyit kell elérni, hogy a sehova nem vezető viták helyett mindenki tartsa tiszteletben a másik ember hitét, vallását, belső útját, a sajátját pedig napi szinten használja a saját maga megtisztítására, másik ember megemelésére, a közös ügyünk előre mozdítására! Ezt tegyük meg otthon lefekvés előtt egyéni szinten, ugyanakkor tegyük meg együtt is! Azonos időpontban végzett imákkal, közös meditációkkal, istentiszteletekkel, misékkel, szerekkel, egyéb eszközökkel. Itt is a természetes szerveződés a legjobb megoldás. Vagyis egy-egy kör a maga hitrendszere szerint, a maga vezetőjével dolgozik a közös célért, ugyanakkor ezek a körök szövetségre lépnek, és alkalomadtán egyszerre is fellépnek a lelki síkon ugyanazon célért, arra az alkalomra a vallási, hitbéli különbségeket is áthidalva! Mondjuk egy pár mondatos, mindenki által elfogadott ima erejéig. És akkor máris közelebb vagyunk Mindszenty bíboros szavaihoz, aki egymillió imádkozó magyar esetén már nem tart a jövőtől.
Hol kapta a halálos lövést a Magyarok Szövetsége?
Ez lenne a megoldás, nézzük tovább, mit hozott a valóság! Például Vukics Ferenc és Lóri barátom korábban leírt besokallását, pedig alapvetően egyikük sem ellenezte a katolikuson kívüli többi felekezetet vagy vallást. (Lóri például világéletben tisztelte és csodálta a keresztény-buddhista elemekre felépülő fényfelszabadító belső utamat.) Ám a kiakadásuknak volt előzménye, addigra ugyanis komoly szakadás ment végbe a szövetségen belül az úgynevezett „piros ruhások” (gyakorlati sík) és „fehér ruhások” (spirituális sík) között. Emiatt rengeteg feszültség volt a levegőben. Nagyjából úgy állt a helyzet, hogy a „pirosak” szerint a „fehérek” egy padot nem képesek arrébb rakni Bösztörpusztán, mert „egész nap csak dobolnak”, míg a „fehérek” szerint semmilyen szinten nem becsülik meg, amit csinálnak, és nem adnak teret a tevékenységüknek.
A találó piros-fehér elnevezést az MSZ-ben az imaláncot kezdeményező, ám végül a szövetségből kilépő Pétertől hallottam. Mint ahogy a lassú szakadás történetét is ő mesélte el nekem már a kilépése után. A Börzsönyi Nemzeti Tanács tagjaként látta, hogy a kezdeteknél a „piros ruhások” (pl. Vukics Ferenc és a barantásai), illetve a „fehérek” (dobkörök, táltosok, fénymunkás csoportok) egyforma súllyal és egyetértésben képviselték magukat. Ám egy idő után megbomlott az egység (ennek részleteit nem tudom), és a fehér ruhások szép lassan kiszorultak a vezetésből, illetve az MSZ magjából. „Próbáltunk békülni, de ajtócsapkodás lett a vége a békítő találkozónak is” – így érzékeltette Hope a feltörő indulatokat. A folyamat a vezérkartól távolabb is érzékelhető volt számomra a szövetségben, sajtósként, illetve az ifi tagozat vezetőjeként dolgozva. Miközben megírtam egy ötoldalas programot az MSZ lelki síkon történő emelésére és védelmére, a szervezet egyre távolabb volt ettől a felfogástól. Az első kunszentmiklósi nagygyűlést még egy lélekkel teli szerrel indította Hervay Tamás, amire mindenki önkéntelenül felpattant a székéből. A második gyűlést már csak a Hun Miatyánk felolvasása nyitotta, amire mindenki ülve maradt. A további gyűlésekre már ennyi sem maradt. És a vezetésből senki sem vette észre a különbséget egy égi erővel felemelt, illetve egy emberi nyűgök által lehúzott gyűlés között. Vagy legalábbis nem ismerte fel a különbség okát.
Hasonló folyamatot láttat egy regény eszközével a szegedi László által írt Jézus-terv, melynek története a Magyarok Szövetségét is érinti. A könyv apró kitérőt érdemel, mert minden bizonnyal tiszta égi csatornákon jött, rengeteg erőt adott az én könyvemhez és a magyarsággal kapcsolatos feladatom felvállalásához. Jó szívvel ajánlom a Szépmező Szárnya útját járó vándoroknak! A főszereplője, Korona Kincse az életútja során minden olyan fontos törvényszerűséget átél, felismer és kimond, amire szüksége van a mai magyarságnak a felemelkedéshez! A lány belső tudását egyre tökéletesítve, a kapott feladatokat a Föld különböző pontjain sorra végrehajtva egyesíti az emberiség legtisztább ősforrásainak tudását. Megérintve például az indiánok, a pálosok, a muszlimok, a zsidók, a hinduk, a kelták, mexikói piramisok vagy épp a Stonehenge világát. Titkokat felfedve, áligazságokat leleplezve, rég lezárt, súlyos kapukat megnyitva, közös gondolkodásunkon rengeteget tisztítva. A regényt a fősodrása természetesen újra meg újra visszaköti a Kárpát-medencéhez, és állandóan átlóg a mai valóságunkba, amitől még izgalmasabb. Látjuk felbukkanni Kincsét a magyar szellemi műhelyek előadásain és a fénykörök szertartásain, látjuk, amint a világhálón kezdi gyűjteni az építkező közösségeket és embereket, aztán megjelenik a történetben a Magyarok Szövetsége. Kincse beviszi a mai magyar valóságba a belső tudását a legtisztább erkölcsökkel párosítva, és hosszú útja végén megérkezik a 2009-es Magyarok Országos Gyűlésére a társaival. Tanulságosak a meglátásai az MSZ akkor még meglevő szakrális csoportjáról: „messze volt ez a csoport az egységtől… több nagy energiát mozgatni képes ember, de szinte mind saját érdektől fűtve érkezett…” Kincse csapata ezzel együtt megtalálta a tiszta szándékú társakat, egy fontos és sikeres szert is véghezvittek, végül harmadnapra felállt a 24 tagú beavatottak tanácsa. Az MSZ-ben azonban végül nem ez a vonal érvényesült: „A tiszta erők sajnálatosan még nem voltak eléggé erősek, és ez a szeretettelen kiáltvány (a kormánynak ultimátumot adó, polgári ellenállással fenyegető – ez a megjegyzés tőlem) lett a magyaros szövetség első felhívása az emberek felé.” A regény úgy összegez, hogy a szövetségbe beépített emberek sikerrel teljesítettek 2009 nyarán Bösztörpusztán, a szeretet erői távolabb kényszerültek az MSZ mellől.
A nógrádi aranyasszony beavatottjai közé tartozó László valószínűleg személyes élményekből merített a regényben. Ők ugyanis tényleg ott voltak a 2009-es MOGY-on és az előtte tavasszal megtartott nagygyűlésen a Hősök terén is. Mindkétszer találkoztam velük, és ha nem is tudtunk szóba elegyedni, számomra elég volt belenézni a szemükbe és megnézni a pólójukat – mindkétszer kigyúlt bennem a remény, hogy az ötoldalas írásomban megálmodott fehér kör megjelent a szövetségben! A Hősök terén az első sorokban találtam meg őket az ünnep végén, és a belőlük áradó szeretetenergia egyértelművé tette miért sikerült ilyen csodásan az MSZ zászlóbontója! Így kellett volna minden gyűlésünket felvezetni. Persze egy picike csoport hatalmas munkájától még jobb lenne, ha a minden embertől megérkező picike ima, szeretet és hit adódna össze ekkora erővé.
Mondhatnánk, főleg a Jézus-tervet olvasva, hogy a 2009-es MOGY három napjában ment el ez a meccs, de én igazából egy másik pillanatban érzékeltem a vereséget. Amelyikben megkaptam a hírt, hogy a Kurultaj kettészakad. A torgaji testvérnépet megtaláló Bíró András viszi tovább a nevet Bugacra, és ott rendezi meg kétévente, minden páros évben a találkozót, míg Vukics Ferenc a Magyarok Szövetségével marad Bösztörpusztán, és a MOGY-ot szervezi meg évente. Ahogy ezt végigfuttattam az agyamban, tudtam, megint Kalamóna győzött. Pedig akkor még állt és virágzott a több tízezres szövetség, ám pont az alapjainkat sikerült lerombolni: az Arkadast, a háttársi kapcsolatot újra életre hívó Kurultaj egysége elveszett! Lett helyette kétség. Innentől kezdve nem abban a szent, számomra egyértelműen égi eredetű erőtérben voltunk, amiben elindultunk. Kurultajosok erre, MOGY-osok arra! Akkortól kezdve nyugodtan mondhatták ránk: lám-lám, ahogy minden fontos magyar ügyben megszokhattuk, ezekből is kettő van…
Hogy a törést pontosan mi okozta, fontos lenne tudni, de nehéz úgy rálátni, hogy a szövetség tagjaként egyoldalúan éltem meg az eseményeket. A másik oldal szemszögéről legfeljebb a kurultaj.hu oldal híreit böngészve tájékozódhatok. Tény, az MSZ-től mi arról értesültünk, hogy Bíró András Zsolt azért nem értett egyet Vukics Ferenccel, mert utóbbi a 2008-as Kurultaj után politikai útra terelte a szerinte kulturális úton tartandó kezdeményezést. Az MSZ vezetője azt is elmondta, hogy az antropológus az országjáró körútján őt rendre igen rossz színben tüntette fel. A szakadás végleges volt, a 2007-es torgaji expedíciót még együtt szervező két ember közötti vita elmérgesedett. Olyan súlyos állításokkal, amelyeket inkább nem idéznék, de azt mutatták, hogy a két fél közül valaki nem mond igazat… Később a szövetség híreiben megjelent, hogy az MSZ élén 2010-ben Vukicsot követő Benis Miklós tett egy kísérletet, de hiába próbált tárgyalni Bíró Andrással, hogy újra egy helyszínre hozzák a két rendezvényt.
Aki ellenünk van, az is velünk van!
Lehetett azon agyalni, hogy kinek van igaza, ki nem mond igazat, és hogy vajon emberi ellentét vezetett a szakadáshoz, vagy szándékos bomlasztás, a lényeg szempontjából sajnos mindegy volt. A Kurultaj ugyanakkor vitte tovább a kulturális vonalat 2010-ben, 2012-ben és 2014-ben is sikerrel megrendezték Bugacon, eközben a MOGY elkerült Bösztörről, 2013-ban Apajpusztán, 2014-ben Verőcén szervezték meg. A MOGY mérete az MSZ zsugorodásával párhuzamosan csökkent, a Kurultaj viszont bővült. A legutóbbin a honlapja tanúsága szerint rekordot döntve már több mint 200 ezren fordultak meg, a rokon népek közül pedig 27 nemzet 306 fős küldöttsége volt jelen. Ezekre nem jutottam el, és Bíró András Zsoltról is csak egyetlen személyes élményem van. Az egyik december 21-én a Városligetben, az általuk szervezett fényünnepre ellátogattam. Pár perc után el is jöttem, harsogó zene és a számomra lélektelen, bazári hangulat miatt, ez persze csak a saját megélésem. Mindenesetre, akik vették a fáradtságot, és a Kurultajra, illetve a MOGY-ra is ellátogattak, hasonló érzetről számoltak be. Vagyis, hogy előbbi inkább kiállítás jellegű, „kilátogatók” és „fellépők” közötti élesebb vonallal, a MOGY ezzel szemben élőbb, eredetibb, sokkal inkább részt vett benne mindenki. Ami pedig a politikai és kulturális megközelítést illeti, jómagam is azt vallom, hogy ha már ekkora erőt nyertünk a testvérnépekkel való találkozásból, akkor azt nem csupán kulturális célra kell használni, hanem a mai magyar életünk minden területére be kell vinni az áldásos hatását. Ezzel viszont már befolyásoljuk az ország sorsát, ami pedig valóban politikának minősül. Attól viszont félni nem kell, mint ahogy azt korábban is kifejtettem.
Érdekes volt a két rendezvény eltérő kezelése is. A média inkább csak a Kurultajt méltatta, például hosszas riporttal a közszolgálati rádióban, vagy a Bíró András Zsolt munkáját bemutató műsorral a Hír Tv-ben. A MOGY-ot meg agyonhallgatta vagy a már említett módon (Hír Tv) lejáratta. Sőt, a Kurultaj még politikus fővédnököt is kapott az MDF-es Lezsák Sándor személyében! Erre mondhatnánk azt is, hogy lám az ellenoldal meglépte a szokásos lólépést, azt az irányt kapja fel és erősíti, mely kevésbé eredeti, mely nem akar gyökeresen változtatni az országon. De ez a gondolat pusztán érzetek és hiányos információk alapján túl súlyos kijelentésnek tűnik, másrészt, ha még igaz is lenne, akkor sem akkora tragédia, mint ahogy beállítják. Mert akkor is csak a testvérnépekkel való kapcsolatépítést támogatja, és akkor is csak a valódi múltunkat kutató és bemutató hagyományőrzésről és szellemi munkákról ad hírt! Ehhez hasonló történet a települések bejáratánál rovásírással kiírt településnév elterjedése. Az MSZ miskolci tagozata elindította a mozgalmat, amit aztán a Jobbik átvett. Sokan visítanak, hogy lám a Jobbik ezt is meglovagolta, „lenyúlta”, és szavazatokat szerez vele. Én meg azt mondom, az könnyen lehet, de közben Kárpát-medence szerte elhíresztelte. Lévén parlamenti pártként médiabeli súlya nagyjából ezerszerese bármelyik alulról szerveződő kezdeményezésnek! Amikor pedig a Székelyföld csíki falvaiban, vagy épp Beregszász határában rovásírásos névtáblát látok, akkor nem a Jobbik és nem is bármelyik MSZ-es kezdeményező jut eszembe, hanem egyszerűen csak dobban egyet szívem, hogy lám, ide is eljutottunk! És, bocsássa meg mindenki, de engem nem az érdekel majd, hogy kicsoda és milyen szervezet lesz feltüntetve az unokáink törikönyvében a magyarság talpra állítójaként, hanem az a tény, hogy talpra álltunk!
…