Mit érdemes szem előtt tartani, és naponta beidézni a hatalmas erőpróbákat hozó időben?
Erőállapot
Továbbra is a magyar lakosság több mint 90 százaléka (most épp 93 százalékot látok a legfrissebb MTI adatok alapján) saját erejéből, az immunrendszere által legyőzi a vírust. Ennyien kerülik el a kórházi kezelést, vagyis otthon gyógyulnak meg a házi karanténban, méghozzá saját erejükből, miután a vírusra gyógyszer jelenleg nincs.
Ez jelzi, hogy döntő fontosságú, hogy milyen erőállapotban vagyunk.
Mikszáth Kálmán az egyik könyvében azt írta, hogy a régi magyar parasztemberek sose azt mondták, hogy betegek, hanem azt, hogy nincs erejük. Nem véletlenül köszönt a Hajdúságban a nagyapám úgy, hogy „BűErőt!” (vagyis BőErőt!) a Jó Napot helyett. Ha van erőm, minden helyzetet tudok kezelni!
Az erőállapotunk viszont döntő mértékben függ attól, mennyire törődünk magunkkal, mennyire gondoskodunk a fizikai szinten magunkról.
Az adatok alapján az is látszik, hogy a vírussal való találkozást immár közel lehetetlen elkerülni, az életünket pedig élnünk kell – tehát a figyelmünket érdemes áttenni az érintkezés helyett – talán inkább mellett – az erőállapotunkra, vagyis arra a területre, ahol igazán meg tudjuk magunkat védeni! Nyilván az előírásokat betartva, az érintkezésekben is megfontoltnak maradva, miután az sem mindegy, hogy mekkora dózisban kapja a szervezetünk a vírust.
(Érdekesség, hogy az egyik ismerősünk, aki a COVID után szövődményekkel jött ki a kórházból, nemrég elmondta, teljesen kimerült állapotban érte utol a kór.)
Testtudatosság
Az önmagunkról való gondoskodás egyik fő eleme. Legyünk kipihentek, mindig hagyjunk tartalékot, kerüljük a kockázatot, a túlvállalást. Rendszeresen járjunk, töltődjünk a Természetben, rendszeresen végezzünk könnyed, frissítő mozgást, tornát. Kiemelten figyeljünk az alvásra! Érdemes jócskán éjfél előtt, legkésőbb 9-10 tájékán lefeküdni, és reggel a Nappal együtt kelni, hogy minél jobban összhangban legyünk vele, és minden egy fényes órát kihasználjunk, abból a kevésből, ami maradt.
Az alvás minősége, folytonossága és az álmatlanság elkerülése is fontos. Szüntessük meg az elektroszmogot az alvóhelyünkön, használjunk segítő eszközöket. Utóbbira jó példa a magyar ötletből létrejött hálapárna, ami nekem is rengeteget segített, mióta kaptam egyet a kitalálójától, Orosz Pétertől, folyamatos védelmet ad, rendre jól alszok, és magas szintű álmaim vannak!
Kényelmes, a hideget teljesen kizáró meleg öltözet egész télen! Adjuk meg a szervezetünknek azt az előnyt, hogy egyetlen percig se kelljen küzdenie a hideggel! Emellett adjuk meg neki azt a törődést, gondoskodást, hogy minden este mossuk le róla a nappal rárakódott szennyeződést és frissítsük fel egy kellemes zuhannyal: mind fizikailag, mind a rezgések szintjén tisztít, frissít a víz!
A rendszeres, tápanyagdús, minél több helyi, tiszta eredetű élelemre alapozó étkezést talán nem is kell külön hangsúlyozni, annyian foglalkoznak vele.
Gondolati szintű tudatosság
Minden fertőző betegségnek megvan az a tulajdonsága, hogy a kiegyensúlyozott, magas tudati és fizikai erőállapotról, ha úgy tetszik a magas rezgésről egyszerűen lepattan.
Ez a fajta védelem vonzás törvénye miatt működik, miszerint egy adott rezgés mindig az azonos rezgéssel keres és talál kapcsolatot. A betegség mindig egy alacsonyabb rezgés, képtelen kapcsolódni a magasabb rezgéssel. Ebben a megközelítésben a Wass Albert által ránkhagyott csodában, a Hagyaték című regényben teljesen jogosan mondja az írót a kígyómarásból diákkorában, a Kalotaszegi-havasban meggyógyító táltos (megtörtént eset a könyv előszavában!), hogy a betegség valójában nincs is, hiszen az Isten ilyet nem teremtett. Legalábbis a magasabb szintű tudati mezőben tényleg nincs, hiszen ott nem tud megnyilvánulni!
Hogyan maradjunk meg a biztonságos, magas rezgési szinten?
Tartsuk tisztán a gondolatainkat! Kerüljük az elmélyedést a napi hírekben – elég annyi belőlük, ami a mindennapi életünk éléséhez szükséges – és keressük minden nap a kapcsolódást a belsőnkhöz! Akár napi 10-15 percnyi belső gyakorlat elég ahhoz, hogy magas szintre kapcsolja be a napi gondolatfolyamunkat. Nem számít, milyen eszközt választasz, csak az számít, hogy a lelkületedhez illeszkedjen, és már az is elég, ha csak 1-2 percre tudsz általa kapcsolódni az igazi énedhez, a Teremtőhöz. Pont elég, hogy megkapd az aznapi lelki elemózsiád, az éltető-gyógyító napfényt, és ráhangolódj a megfelelő csatornára!
Egy jó hír a jövőnkről
Mindez már önmagában hatalmas lépés a félelemmentesség felé, hiszen látjuk, hogy a mi kezünkben van a döntés arról, hogy beengedjük a vírust az életünkbe vagy sem! Tudatos cselekvésekkel és gondolatokkal, figyelve, vigyázva önmagadra, bármilyen káros hatást képes vagy lepattintani, leseperni magadról!
Ehhez hozzájön az a jó hír, amit jómagam is évek óta küldök a körlevelekben, de az idei őszi-téli csillagüzenetek ugyanúgy jelzik: a most zajló, könyörtelennek tűnő folyamatok a bolygónk és az életünk megtisztulását szolgálják! Az egész világunkat uraló végtelen erejű, mindent átható intelligencia – amit a legtöbben Teremtőnek neveznek – most jutott el arra a pontra, hogy kérlelhetetlenül mindent felszámol, ami a természeti törvényekkel nincs összehangolva. Ez a folyamat a csillagüzenetek szerint egészen december 21-ig egyre fokozódó prést hoz, tehát fel kell kötnünk a gatyát a Karácsonyig hátralevő időszakra, különösen az utolsó kilenc napra. Ugyanakkor az égi üzenetekből az is egyértelmű, hogy Karácsony után döntően változik az erőtér, és jövő januártól rendkívül kedvezővé válik egy sokkal magasabb szintű újfajta berendezkedés külső kialakításához – különösen a magyarság számára! – , amin a Teremtő Kör is munkálkodik, Hála Istennek egyre bővülő létszámban!
Mivel érdemes foglalkozni Karácsonyig?
Minden erőtérnek van egy alacsony szintű és egy magas szintű kimenete. Mivel tudatos ember vagy, és megoldod a fent leírtakat, a most uralkodó erőtérben választhatod a magas szintű kimenetet: ez pedig nem más, mint egy ÓRIÁSI LEHETŐSÉG A VILÁGUNK ÁTVARÁZSOLÁSÁRA.
A csillagüzenetek alapján jelenleg az összes erőhatás a belső teremtést, a hálaadó teremtő imát támogatja: kívülről egyre erőteljesebb a prés, belülről viszont egyre tágul a világ, egyre több a lehetőség. Érdemes ráállni erre a munkára, mert amit most belül teremtünk, annak a külső teremtése indul meg a külső lezártság megszűnése után jövő januártól!
Ezt a munkát kezdte el és végzi jelenleg a Teremtő Kör közösségi szinten, és ezt a lehetőséget igazolja a Teremtő Kör céljaival számos helyen egyezést mutató csillagüzenet Veres Mónikától.
Üzenem mindenkinek, aki ébren van: használja ki a szabad akaratát, vegye használatba a belső eszközeit, szüntesse meg a bénító félelmet magában, keresse maga körül a felfelé hangoló üzeneteket és embereket! Ha pedig sikerült lendületbe jönnie, akkor terjessze a sötétséget oszlató fényt ehhez hasonló üzenetekkel, vagy akár ezen üzenet terjesztésével!
Hegedűs Gergely András