Az Ég tartja a földet című musical premierje kapcsán Szikora Róberttel, a darab ötletgazdájával és zeneszerzőjével beszélgettünk személyes hitéről, Árpád-házi Szent Erzsébet évtizedekkel ezelőtti hívásáról, a küzdő szentről, akinek az életében az ellenséges környezetben a szerelem is megadatott. „Istenfüggőségről” és életörömről, amit a minden napi szentmisére járás, Krisztus testének magához vétele jelent számára. Szarvas Hajnalka interjúja Szikora Róbert, énekessel.
-Hogy találta meg ez a téma?
-Jött utánam. A hetvenes évek közepén a Hungária együttessel az NDK-ban játszottunk, pl. Wartburg környékén, és a környékbeli templomokban járva napközben egy szobor feltűnt nekem. Egy Türingiai Szent Erzsébet nevű kislány, aki királylány volt. Hazajöttem és egy ugyanilyen attribútumokkal rendelkező hölgy, rózsa, kis korona volt sok helyen, Árpád-házi Szent Erzsébet felirattal. Kiderítettem, hogy ez ugyanaz a hölgy, azaz magyar Árpád-házi Szent Erzsébet, és nem türingiai. Akkor azt gondoltam, hogy egyszer, ha nagyfiú leszek, akkor ennek hangot adok, kikiáltom ország-világ előtt, hogy bocsánatot kérek, ez egy magyar királykisasszony, úgyhogy el a kezekkel Árpád-házi Szent Erzsébettől. Aztán eljött a kétezres évek eleje, amikor a Koltai testvéreknek szóltam, hogy ezt csináljuk meg. Írtak egy nagyon szép szinopszist, és akkor én valamiért megijedtem, mintha valaki így megijesztett volna, hogy nekem most tényleg egy musicalt kell írnom? Ezt most nem. Visszakoztam. Most a harmadik lépcsőnél tartunk. Ezúttal felkértek, hogy legyek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírnöke. Zsuffa Tünde volt, aki felkért, én pedig megkérdeztem tőle, hogy egyébként civilben mit csinál? Azt mondta a Bécsi Nagykövetségen dolgozott sok éven keresztül és író. Hát akkor itt a nagy alkalom, mondtam neki, tessék megírni nekem Szent Erzsébet történetét. Húzódozott először, nem nagyon tetszett neki, hogy itt egy szentről kellene írni, hiszen mai történeteket ír. Azt mondtam, hogy azért, miután anyanyelvi szinten beszél németül, nézze meg legalább, hogy a német kódexek mit írnak. S valóban az történt, hogy olyan történeteket írnak le, amit még soha nem hallott senki Szent Erzsébetről, és az már nagyon tetszett neki. Tehát nem ez a „Hollywoodi szentek története”, ami le van öntve egy kis mézzel, meg minden, hanem tényleg a küzdő embert mutatja be. Aki szentté válik és úgy, hogy három gyereke van. Éppen ezért az lett a musicalünk alcíme, hogy A szerelem szentje.
-Ezek a történetek benne lesznek a musicalben is?
-Benne vannak a könyvben. A könyv ugyanazt a címet viseli, és hát természetesen a darabban is megjelenik. Pl. azt is leírja a kódex, hogy Lajos, a férje, Türingia őrgrófja azt mondja a lovagtársának, hogy: „Látod azt a nagy hegyet ott? Ha az mind a talpától a tetejéig arany lenne, akkor se cserélném le Erzsébetért. Tünde tehát felhívott három hónap múlva, mondja, hogy megírtam. szinte csak írt, írt, nem is gondolkozott, Szent Erzsébet teljesen föltárta önmagát.
-Az Ön hite a családjából fakad? Vagy mi mélyítette el a személyes hitét az élete folyamán?
– Pontosan nem tudom. Rákospalotán nőttem fel, mindenkim odatartozik sok-sok íziglen. Mi ugyanúgy jártunk templomba, mint minden rákospalotai becsületes keresztény ember, ebbe minden belefért. Az édesanyám, a nagymamám meg a dédi keresztények voltak, hittek Krisztusban, és nagy Jézus Szíve szobor volt otthon, azt ma is őrzöm. Ők azért, különösen a nagymamám két világháborún túl voltak, ott aztán a sátán belekap az emberbe, kétségek ébrednek, hogy hol volt akkor Isten? De kitartottak a hitükben. S én is rendületlenül jártam hittanra, semmi különöset nem tapasztaltam, csak megörököltem azt, hogy hinni kell a Jóistenben, mert Ő jó, és szeret minket. Mikor gyerek voltam, 6-7 éves lehettem akkor a nagymamámmal mindig elmentünk kéthetenként Rákospalotán a piacra, s a piacról elmentünk a Palotai Nagytemplomba. Aminek volt egy templomudvara, s a templomudvar falában volt egy kisplasztika, ahol az ördög sütögeti kondérban az embereket. S akkor azt mondta a nagymamám, hogy ha rossz kisfiú leszel, akkor így jársz Te is. Én azt komolyan vettem, hogy nem akarok üstbe bekerülni. Az ember szokásból megörökli ezt, aztán utána átmegy válságos helyzeteken, tinédzserkor, amikor elfelejti az ember, hogy kellene templomba járni. Aztán egyszer jött egy komoly megtérés, aztán persze több kicsi is, de az az egy az nagyon komoly volt.
-Hogy történt?
–Ezt leírtam abban a dalban, amit a kongresszuson elénekeltem a Hősök terén. Az a címe A könyv. 18 éves voltam, játszottunk a Ferm együttessel a Balatonon, és egy zenész a normál ember és a félisten között lehetett valahol akkor, körülrajongtak, elsősorban lányok, és buli volt az egész élet. Egyszer be kellett menni Siófokra délelőtt és negyven fokos meleg volt, s pusztán ezért, mivel a templom előtt az jutott eszembe, hogy én a templomban mindig fáztam gyerekkoromban, bementem a hűvös templomba. Akkor pár perc, nézi az ember, hogy milyen szobrok vannak, s egyszer csak azt vettem észre kisvártatva, hogy letérdeltem, a térdelőpadból a tömjénfüst illata áradt, ami több száz éve oda beivódott, az úgy az orromat elérte, és utána már nem tudom, hogy mi történt. Egy biztos, hogy akkor becsuktam a szemem, és elkezdtem gyónni a Jóistennek. Akkor tud gyónni igazán, amikor rájött, hogy menthetetlen. Tehát, hogy vége. Valahogy egy picit olyan szemmel nézi magát egy századmásodperc alatt, mint ahogy a Jóisten ránéz. Remény van benne, de csak Vele együtt. Sokat imádkoztam, és nagy sírás volt. Akkor kijöttem és megfogadtam, hogy soha nem lesz olyan, hogy ne minden nap legyek kapcsolatban az Úrral. 1995-től minden nap már szentmisére járok. Közben is voltak pici megtérések. A megtérés az jó szó. Pont azt jelenti, hogy egyenesben tartani a kormányt, mindig kell korrigálni egy picikét. Külföldre is úgy megyek azóta, hogy csak akkor, ha a közelben van templom.
-Minden nap jár misére, mit ad ez Önnek?
-Két fontos hatása van. Magamtól hajlamos lennék talán szétesni, szétfolyni, s a szentmise keretet ad az életemnek. De minden, amit most mondok, az kevésbé lényeges ahhoz képest, hogy örömet ad alapvetően. Boldog vagyok, hogy Jézus Krisztus testét és vérét veszem magamhoz. A prédikáció az soha nem érdekelt, van, ahol nagyon jó pap van, nagyon jól beszél, de az ember azért megy, hogy Jézus Krisztus testét és vérét vegye magához. Ami megtartja az örök életre és minden nap pedig, mint angyalok eledele táplál minket. Krisztus önmagában. Ezt, ha az ember felfogja egy évben csak egyszer, egy századmásodpercre a lelke megszólítja, akkor erről nem tud lemondani és függő lesz. Istenfüggő lesz. Az csak egy plusz, ha egy pap jó homíliát tud mondani, de a mennyei dolog akkor kezdődik, amikor megkezdődik a felajánlás. Magát ajánlja fel minden misén Krisztus. A pap végzi nekünk, de valójában azt mind Krisztus végzi, az egész szentmisét. Ő az oltár, Ő az áldozat és minden Ő.
– A dalok írása közben érzékelte ezt, hogy egy kicsit mondjuk odaföntről is jön?
– Én arra gondoltam, hogy sok mindenért érdemes fohászkodni és kell is fohászkodni a Jóistenhez, reggel, délben, este. Ennek van egy ciklikussága, ezek mind olyan lehetőségek, amikor a Jóistennek bedobhatsz egy fohászt. Az egyik kedvenc szentem, Szent József, ő a munka szentje. Én kértem, hogy lenne ez az ötletem, Szent Erzsébet életéből. Úgy szeretném ezt megcsinálni, de ez színház, nem popzene, hogy Róbert eldönti, hogy lesz egy lemezem. Ehhez nagyon sok pénz kell és sok ember, akivel kompromisszumokat kell kötni, rendező, főrendező, világosító, öltöztető. Én egyiket sem tudom megszerezni, azon felül pedig én, ötven éve, mindig megmondtam magamnak, hogy mi legyek, és nem fogadtam el senkinek a véleményét, csak ha az nagyon jó volt. Ez a kompromisszum kompromisszum hátán, ez kemény pálya nekem. De Szent József közbenjárt, hogy megtudjam csinálni. Éreztem az ő hatását, és onnantól kezdve az, hogy rákerül a kóser pecsét, hogy igen csinálhatod, azt mondanám, hogy a véletlenek sorozata. Eljutottam olyan emberekhez, pl. írókhoz, a Lezsák Sándorhoz, Zsuffa Tünde eljutott hozzám, aztán a Cseke Péterhez, aki rendezi, és én, az asztalnak a négy lába megvan, mozdulatlanul áll. Én ezt őszintén nem tudtam volna összegereblyézni, ha megszakadok sem. Ezt a Jóisten adta, ezért ilyen értelemben természetes. Mikor a kongresszusra meghívtak, ugyanezt mondtam magamban, mint most, ha megvan a lehetőség, akkor a nemzetemért valamit felmutatok, a Jóistennek pedig felmutatom azt a talentumot, amit gondolom, hogy tőle kaptam. Én nem tanultam zenét, csak magamtól, meg a lemezekről, úgyhogy a Jóistennek én ezt hálából írom és a nemzetemnek. Ott volt mindig az agyam előtt az, hogy kitől kaptam és kinek szeretném adni.
-Különösen hangsúlyosnak tartja, hogy a fiatalokhoz eljusson ez az üzenet. Miért van ennek különös jelentősége az Ön számára. Mit adhat a fiatalok számára?
-Egy fiatal ma, aki nem vallásos, de olyan normális, átlagos fiatal. Meghallja ezt a szót, hogy szent és kirohan a házból, a világból. Úgy érzi, ez olyan távol van tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem szereti, taszítja maga a szó is. Egy musical viszont vonzza az embereket, meg a színház is, a kultúra, a zene. Ez cool dolog. Azért kell a fiataloknak, mert a fiatalok a jövő. A darab témájában ott van egy hölgy, akinek egy ellenséges környezetben kellett felnőni, szerelemben. Tehát ott van a szerelmi szál, ami mindig kell, és van egy misztikum is a történetben, Erzsébet látomásai. Ezt is leírják a kódexek, és szentté válik a szemünk előtt. Fontos, hogy nem elérhetetlen, le tudjuk hozni a földre ezt a szentet, így követhető is. S büszkék is lehetünk arra, hogy volt egy ilyen magyar szent. Ez semmi más, mint hangos történelemóra.
-Mit gondol a magyarság számára ma miben áll a vallásos hit jelentősége?
– Először is ne felejtsük el, hogy a vallásos hitet örökölni is kell. Ápolni is kell, de van egy közhangulat mindig. Egy korszak közhangulata. Én azt gondolom, hogy újra és újra a fiataloknál fellobban egy ébredés. Ez minden egyháznál látható. Nagyon lényeges, hogy most ezt a kormány is lehetővé teszi, támogatja a templomok modernizációját, az együttlét lehetőségét. A központ az mindig Krisztus. Ne felejtsük el, hogy Orbán Viktor Miniszterelnök úr hogy búcsúzik el: Úgy búcsúzik el, hogy Magyarország mindenekelőtt, a Jóisten mindenek fölött. Én, mivel a kommunizmusban nőttem fel, soha nem gondoltam, hogy egyszer úgy fogok élni, hogy a Miniszterelnök úr egyszer a szájára veszi pozitív értelemben a Jóistent. Magyarország mindenekelőtt. Isten mindenek fölött.
S azt se felejtsük el, hogy Mária országa vagyunk. Mária is dolgozik azért, hogy mi legyünk. Megmaradjunk. Nem beszélve Pio atyáról, aki azt mondta, hogy ilyen nagyhatású őrangyala szinte senkinek nincs, mint a magyaroknak. Jó lenne többet imádkozni az őrangyalunkhoz, a nemzet őrangyalához!