Wass Albert-felolvasás

A rendezvény egy világszerte több helyszínen zajló, maratoni Szépirodalmi Ünnep, minden évben február utolsó hétvégéjén. Az önkéntesen csatlakozó magyar közösségek ezen a két napon egymással párhuzamosan olvasnak fel az erdélyi író, valamint más magyar írók és költők műveiből.

https://www.facebook.com/wassalbertfelolvasasmaraton

Akár egyetlen versel vagy regényrészlettel is lehet jelentkezni, vagy csak hallgatóként ellátogatni az ingyenes rendezvényekre, melyek célja a LÉLEKEMELÉS és a KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS mellett a JÖVŐÉPÍTÉS! A felolvasott részlet után ugyanis ki-ki elmondhatja gondolatait arról, hogy a megidézett eszmék megvalósulásáért, a világunk gyógyításáért mit lehetne tenni az adott közösség vagy akár a nemzetünk szintjén.

A felolvasás legfőbb üzenetei:

TÖRTÉNET:

Egy debreceni fiatalembernek 2003 telén támadt egy ötlete: Wass Albert műveiből egyszerre több helyszínen 24 órás felolvasást tartani, és ezzel a világcsúccsal felhívni a figyelmet az elhallgatott író munkásságára.
A hajdúsági kezdeményezés futótűzként terjedt a világ magyar közösségeiben, egymás után érkeztek a csatlakozásról szóló üzenetek Debrecenbe. A néhány hónappal előtte megalakult Egyesült Magyar Ifjúság szervezésében végül összesen 13 helyszínen indult meg a felolvasás 2004. február 21- én este 6 órakor. A több ezer olvasót mozgósító akció felejthetetlen élmény volt valamennyi résztvevő számára.
Négy évvel később, 2008 végén a székely-magyar kézfogás jegyében zajló Pilis-Hargita túra szervezői élesztették újra fel az ötletet, s egy órával megtoldva az első felolvasást, újra meghirdették a kezdeményezést. Bár ezúttal nem állt mögötte semmilyen mozgalom, vagy szervezet, a felolvasás világhálón terjesztett híre újra megmozgatta az író követőit, és végül 2009 február 20-án és 21-én 17 helyszínen szerveződött meg az irodalmi nap.
2010-ben egy keszthelyi társaság érdeklődésére a kezdeményezők újra a felolvasás mellett döntöttek, egyúttal azt is elhatározták, hogy mostantól évről-évre meghirdetik az akciót, egészen addig, amíg Wass Albert mellőzöttsége fennáll. A harmadik felolvasás minden eddiginél nagyobb támogatottságot kapott. Végül összesen 32 helyszínen – a Kárpát-medencében és egy finnországi településen – szerveztek irodalmi napot a csatlakozók 2010. február 26-án és 27-én. Ebben az évben először szólaltak meg Wass Alberttel együtt más nagy magyar írók és költők művei, ezzel is jelezve, hogy az erdélyi írót nem kell külön kezelni, ott van a helye a magyar szépirodalom virágoskertjében.
A felolvasások azóta is zajlanak, minden évben 55-60 helyszín csatlakozik a február utolsó hétvégéjén pénteken és szombaton megtartott szépirodalmi ünnephez.

CÉL:

Az éveken át kitartó felolvasások részben elérték az ötlet elindítói által 2004-ben megfogalmazott célt, az új alaptantervnek köszönhetően egyre több diákhoz jutnak el Wass Albert értékközvetítő gondolatai. Ennek tudatában a korábban egyetlen íróra összpontosító országos felolvasást egy szépirodalmi ünnepnek tekintjük. Emiatt nem feltétlenül várjuk el minden helyszíntől, hogy a maratoni 25 órás időtartamot kitöltse, ezzel együtt javasoljuk, hogy törekedjen erre, mert az igazi élményt ez adja!
További újítás, hogy az utóbbi években teret adunk a két felolvasás között a felolvasónak is. Miután már nem világcsúcskísérlet zajlik, a felolvasó nyugodtan hozzáfűzheti saját gondolatait, üzeneteit az előadott vershez, részlethez.

MIT OLVASSUNK?

A szépirodalmi ünneppé válás számunkra azt is jelenti, hogy nem ragaszkodunk kizárólag az erdélyi író műveihez, inkább azt kérjük, hogy nevezzük ki az erdélyi írót az Égi Kávéház házigazdájának, és a nevében hívjunk meg, idézzünk meg minél több írót, költőt és minél több építő üzenetet adó művet, hogy minél több szín és érték jelenhessen meg az együtt töltött órák alatt!

Kik lehetnek ők? Bárki, aki valódi értéket, igazat, szépet és valót közvetít, akár kortárs, kevésbé ismert vagy nem magyar alkotó is megszólalhat, lényeg, hogy a szívünkből szóljon, amit elhoztunk, és építő hatása legyen!

A felolvasások menetét nyugodtan lehet színesíteni dalként feldolgozott versekkel, egyéb énekekkel, zenével, akár tánccal, filmvetítéssel és egyéb eszközökkel is.

KIK OLVASHATNAK?

Bárki!

Pontosan ez a lényege! A hatéves kisgyerektől a sokgyerekes családanyán át a pogácsával érkező nagymamákig mindenki hozzáteszi a maga lelkületét, maga stílusát és az ő kedvenceit. Ez így működik igazán. Igyekezzünk minden vendéget bevonni, feloldva az esetleges gátlásait, de természetesen azokat is szívesen fogadjuk, akik csak hallgatónak érkeznek.

KÖNYVEK:

Természetesen a szervezőknek biztosítani kell, hogy a helyszínen valamennyi regény, és az összes vers rendelkezésre álljon. Ne feledkezzünk el a további magyar írókról és költőkről sem, az ő kiválasztásukat az egyes helyszínek szervezőire és vendégeire bízzuk. Mindenesetre az esemény hirdetésénél erről a lehetőségről is tájékoztassuk a közönséget! Illetve jelezzük, hogy célszerű mindenkinek magával hozni a kedvenceit.

KEZDÉS-ZÁRÁS:

A rajt minden évben február végén, egy pénteki napon este 6 órakor van – ez Kárpátalján és Erdélyben este 7 órát jelent – a zárás pedig másnap este 7 órakor (a másik időzóna szerint 8-kor). Kezdéskor a Magyar és a Székely Himnuszt, záráskor a Szózatot szoktuk elénekelni. További egymásra hangolódást segítő, közismert énekek is megszólalhatnak: Boldogasszony Anyánk, Régi Székely Himnusz, Palóc Himnusz, népdalok…

CSATLAKOZÁS KISEBB ÓRASZÁMMAL:

Mivel a mostani felolvasások már nem a világcsúcsdöntés jegyében zajlanak, az összefogás és együtt cselekvés jelentőségét kiemelve, az olyan helyszínek jelentkezését is elfogadjuk, ahol nincsenek meg a kellő adottságok a 25 óra teljesítéséhez, viszont vállalják, hogy velünk egyszerre kezdve egy kisebb műsort szerveznek.

MENNYIT OLVASSUNK:

Az eddigi felolvasásokon úgy tapasztaltuk, hogy egy-egy felolvasó, illetve egy-egy téma nagyjából negyedóráig tartja fenn igazán a figyelmet, ezután váltani érdemes. Célszerű tehát legalább 10, legfeljebb 20 perces prózai részletekkel készülni. Ezeket már otthon keressük ki, minden szervezőnek legyen legalább tíz részlete szükség esetére, a helyszínen általában már késő ezek után keresgélni. Egy oldal általában 3 perc, tehát 5-6-7 oldalas részleteket kell hoznunk.

BEOSZTÁS:

Minden helyszínen ki kell jelölni egy főszervezőt, aki a résztvevőket már a felolvasás előtti hetekben, hónapokban beosztja a 25 óra valamelyikébe, illetve lejegyzi, hogy mely versekkel, mely regény melyik részletével jelentkeztek. Minden órához hozzárendel 4-6 embert, akik tudják, hogy abban az órában fognak sorra kerülni. Ezzel lehet elkerülni a torlódásokat, illetve az üresjáratokat, valamint azt hogy valamelyik mű, részlet többször ismétlődjön. Ideális esetben már a rajt előtt minden egyes órához adott legalább három, legfeljebb hat szereplő. Versek esetében a létszám természetesen hat fölé is mehet.

RUGALMASSÁG:

Természetesem rugalmasan érdemes kezelni a beosztást, lehetőséget adva azoknak is, akik csak benéznek, és a helyszínen kapnak kedvet a felolvasáshoz, vagy más okból nem jelentkeztek – a tapasztalat az, hogy belőlük jóval több van, és csak nagyon kevesen jelentkeznek! Emiatt kell egy szervező, akinél állandóan kéznél van a 25 óra tervezett menete, és az érkezőket ezzel a papírral udvariasan végigjárja, felajánlja nekik a lehetőséget (vagyis a még üresen levő perceket), és beírja őket az elkövetkező 1-2 órára, így adva nekik helyet a felolvasás menetében.

SZERVEZÉS:

A 25 órás felolvasáshoz a tapasztalatok szerint egy legalább10-15 fős szervezői csapat kell, hogy biztosított legyen a folytonosság. Célszerű kettéosztani a társaságot, és kialakítani egy éjszakai, illetve egy nappali műszakot. Általában egy jól meghirdetett felolvasás az első (péntek) este szépszámú közönséget vonz be, és az esemény varázsa ott is tartja a vendégeket 11-ig, éjfélig. Éjfél tájékától reggel 8-ig kisebb a létszám, de egy 7-8 fős előre kijelölt csapat ekkor is gondok nélkül tovább viszi a fonalat, cserébe ekkor érhetik őket a legmélyebb élmények, hiszen a lelkünk ilyenkor a leginkább nyitott. A váltásnak másnap (szombaton) reggel kell érkeznie, hogy az éjszakai frontemberek elmehessenek aludni. Fontos, hogy ne merüljünk ki a végletekig! Mindig legyen, aki frissen, lelkesen felügyeli, beosztja az olvasás menetét; fogadja, leülteti az érdeklődőket, olvasókat; illetve fogadja és felkonferálja a meghívott vendégeket. Az utolsó harmadra, vagyis a szombati délutánra és estére aztán egyesülhet a két csapat, vagy nagyobb létszám esetén jöhet egy újabb frissítés.

MEGHÍVOTTAK:

Minden évben híres személyiségek, színészek, művészek, zenészek, előadók meghívásával színesítjük a felolvasást – az ő megkeresésüket érdemes már decemberben elkezdeni tekintettel elfoglaltságukra. A szatmárnémeti zenekar példáját, illetve Dinnyés József felejthetetlen 2004-es hajnali műsorát alapul véve a felolvasás, szavalás mellett a zenés előadásmód is ajánlott.

LÉTSZÁM:

A hangulathoz, a meghívott előadókkal emelni kívánt felolvasás rangjához egy legalább 10-15 fős hallgatói létszám illik, amely nappal 20-30 főt is jelenthet. Viszont ne feledjük, hogy 25 órával kell számolnunk, így a nézőkkel együtt több száz embert kell megmozgatnunk! Ennek megfelelően tervezzük, és hajtsuk végre az esemény hirdetését!

HELYSZÍNEK:

2011-től kezdve a helyszínek egymás közötti kapcsolatát szeretnénk megerősíteni egy új elemmel, ezért minden szervezőt arra kérünk, hogy az adott településen a felolvasást kezdeményező közösségről írjon nekünk egy rövid bemutatkozást (eddigi tevékenységek, korábbi felolvasások tapasztalatai, gondolatok, üzenetek a többi helyszínnek, vagy bármi, amit fontosnak tartanak…).

Ezeket a bemutatkozásokat a reményeink szerint újra megszülető honlapon tesszük majd közzé. Innen bárki elérheti majd, és a saját helyszínén felolvasva színesítheti vele az ottani műsort, egyben erősítheti általa az összefogás erejét.