A digitális eszközök tiltása? Ez a legkevesebb, amit tehetünk egy gyerekért!

Pöltl Ákos családvédelmi szakértő megdöbbentő tudományos eredményekkel alátámasztott előadása után nem maradnak kérdőjelek. Aki idő előtt, felkészületlen idegrendszerrel, gyermekkori agyi fejlődése közepette kapja meg a dopaminra építő eszközöket, az a gyerek a gyerekkor megélése helyett tudományosan kimutatható, közérthető folyamatok mentén szó szerint fogságba kerül egy szomorú, sivár és erőszakos világban! Miközben a szellemi-lelki fejlődése súlyos törést szenved. Beszámoló egy minden család számára kötelező előadásról – 1. rész.

A tudományos eredmények sokkolóak, az összefüggések megdöbbentőek, a ráébredés arra, hogy mi is történik a mai világban a gyerekeinkkel, sokak számára rémisztő. Mégis a REMÉNY felébredése volt a legerősebb érzés sok-sok évnyi tehetetlenség érzet után az emberben, amikor Gödön a Búzaszem iskolában Pöltl Ákos előadása után hazafelé indult a 2025-ös tavasz első napjának végén, március 21-én…

A 2010-es évek elején valami gyökeresen megváltozott

A családbiztonsági szakértő a digitális családvédelem témájában tartott előadása rögtön az elején az egyik legfajsúlyosabb alapinformációval nyitott. A 2023 decemberében megjelent PISA-teszteredmények (a mérést 2000 óta végzik háromévente 15 éves tanulók képességét felmérve, három állandó területen az OECD-országokban – a szerk.) azt mutatják, hogy 2011 óta világszinten a matematika, a szövegértés és a természettudományok területén egyaránt csökken a gyerekek képessége.

Pöltl Ákos (zaol.hu)

A témát Jonathan Haidt (a The Anxious generation, azaz “Szorongó nemzeadék” című könyv írója – a szerk.) a New York-i, illetve Jean Twenge a San Diego-i egyetemen már jópár éve kutatja az előadó elmondása szerint.

Mindkettőjük kutatása – minden egyéb lehetséges okot tudományos úton kizárva – arra az eredményre jutott, hogy a folyamatnak egyértelműen két oka van: a 2010-es évek elején a korábbi telefonokat felváltották az okos telefonok széles körben a gyerekeknél, továbbá ezzel egy időben a közösségi média elindult hódító útjára, egyre nagyobb tömegeket és egyre több fiatalt bevonva a különböző felületekre.

A középiskolások elégedettségi szintje az élettel ugyanekkor kezdett zuhanórepülésbe

A fenti eredményhez fontos kiegészítésként kapcsolódik egy szintén a fent említett két kutató által közzétett adatsor. Az ide vonatkozó kutatásban 1976 és 2022 között évről évre azt a két kérdést vizsgálták, hogy 12-edik osztályos, azaz középiskolás gyerekek mennyire elégedettek a szüleikkel, illetve mennyire elégedettek az életükkel. A kirajzolódó ábra szerint az előbbi mutató nagyjából konstans maradt a közel öt évtized során; eközben a gyerekek elégedettsége a saját életükkel 2011-től kezdve meredeken zuhan…

Pöltl Ákos a gödi Búzaszem Iskolában

Sajnos mindezekkel az is egybevág az 1995 és 2009 között született Z generációban 2010 és 2015 között nagyot ugrott a depresszió, az önsértés, önvagdalkozás és az öngyilkosság aránya – derült ki Pöltl Ákos szavaiból. Ugyanerre utal a sajtóban már többször megjelent adat, miszerint az öngyilkosság az egyik vezető halálok az európai fiatalok körében.

Elképesztő mértékben megnőtt az egészségügyi intézmények leterheltsége

A témában immár több mint 200 előadást tartó, az oktatási és egészségügyi intézményeket egyaránt felkereső, velük szorosan együttműködő szakember saját tapasztalataiból ehhez azt tette hozzá, hogy az egyik közismert hazai gyermekkórházban húsz évvel ezelőtt még egyetlen egy pszichiáter dolgozott, ma már húsz dolgozik, de ők is alig bírják ellátni a mentális gondokkal küzdő gyerekeket…

A közgazdász végzettségű, hamarosan pszichológusként is diplomát szerző szakember a fenti eredményeket az Egyesült Államok korábbi tiszti főorvosa, Vivek Murthy egyik nyilatkozatával is alátámasztotta. Eszerint a kutatások alapján a napi 3 óránál hosszabb képernyőidő esetén a fiatalok körében kétszer nagyobb a valószínűsége a depressziónak és az önsértő cselekedeteknek.

Ami megszűnik, az nagyon kellene az idegrendszer fejlődéséhez, ami helyébe lép, az rombolja

Hogy mi lehet a gyerekek meredeken zuhanó mentális állapota mögött, arra az előadás folytatásában számos megdöbbentő tudományos eredmény hangzott el: ezek egyöntetűen két pólusra mutattak rá.

Egyrészt az egész napot leuraló képernyőhasználat miatt szinte teljesen kiesnek azok a tevékenységek, amelyek az idegrendszeri fejlődést szolgálják, vagyis lecsökken az alvás, megszűnik a fizikai aktivitás, elsorvad a személyes aktivitás (többek közt a mimika, szemkontaktus, stb.) Magyarán szólva az élmény alapú gyermekkor helyébe az okos telefon alapú gyermekkor lép.

Másrészt a fentiek helyére belépő állandó digitális létnek megdöbbentően rossz hatása van a gyermekek idegrendszerére, azon belül legfőképpen az agyra, megakadályozva ezek egészséges kifejlődését!

Aki nem figyel, annak lényegében fogságba kerül a gyermeke

Utóbbi témakörben talán a legmegdöbbentőbb elem az agyban a jutalmazási rendszer hormonaként működő örömhormon, a dopamin működése a digitális lét során: ennek megértésével – illetve az erre építő úgynevezett figyelemgazdaság megértésével – világossá válik, hogy ha idő előtt kapja meg ezeket az eszközöket, a gyermekünk a gyermekkor megélése helyett szó szerint fogságba kerül egy szomorú, sivár és erőszakos világban, ahonnan csak rendkívül sok szeretettel, türelemmel és széleskörű felkészültséggel lehet kiszabadítani.

A dopamin és a digitális őrületet fenntartó figyelemgazdaság működéséről; a gyermekeknél szükséges agyi fejlődésről és ennek az okos eszközök általi megakasztásáról; a megelőzés és a kiút lehetséges eszközeiről a következő cikkeimben számolok be – miután a téma terjedelme miatt az előadást több anyagban dolgozom fel. Ugyanakkor Pöltl Ákos egy évvel korábbi, a gödivel azonos szerkezetű előadása ezen a linken elérhető, emellett a Matthias Corvinus Collegium vezető oktatójaként dolgozó családvédelmi szakember honlapja is számos fontos információt nyújt, akárcsak a Facebook-oldala.

Biztos van, akinek ez az intézkedés első ránézésre „soknak tűnik”, de a teljes előadás anyagát meghallgatva, az egybevágó tudományos eredményeket mérlegelve aligha kérdőjelezhető meg a gödi Búzaszem Iskola azon döntése, amellyel már 2011 óta nem engedik be a gyerekek okostelefonját az intézménybe, 2018-ban pedig a szülőkkel megegyeztek abban, hogy a gyerekek életében otthon sincs személyes képernyő (okostelefon, tablet, stb…), digitális játék, közösséginek nevezett oldal és az egyéb képernyőhasználatot is minimalizálják.

Hegedűs Gergely András
közgazdász-újságíró
gödi apuka, leendő Búzaszemes szülő

(címlapi fotó: zaol.hu)