Két egymásra utalt, egymást tökéletesen kiegészítő erő találkozása és egybekapcsolódása történt meg a székely-magyar kézfogás által, ez az egység azóta is folyamatosan dolgozik, és kifejti áldásos hatását…
Lillával a Gellért-hegyen találkoztam, akkoriban a táj-csi magyar világbajnoka és Dezső barátom egyfajta tanítója volt, látó képességekkel megáldva. Először láttuk egymást, de egy fél napot beszélgettünk. Úgy hogy előtte semmit sem tudott rólam, olyan dolgokat mondott meg velem kapcsolatban, amikre utoljára 8-10 éves koromban gondoltam, elmondta, erősségeimet, gyengeségeimet, és hogy merre fele kell mennem az életemben. Igazi ajándék volt ez is, de a legfontosabbat ott legfelül adta át, a Gellért-hegy tetején levő park szélén a fűben. Ahová egy Szabó Dezső-idézet mellett elhaladva mentünk fel, mely így szól: „Minden magyar felelős minden magyarért.”
Ott mondta el, miért fontos, hogy összekapcsoljuk a Pilist a Hargitával. Szinte tátott szájjal hallgattam, éreztem valami boldog bizsergést, de fogalmam sem volt, hogy ezekben a percekben nagyon sok ember életét megváltoztató, döntő mértékben befolyásoló üzenet érkezik. És azt sem, hogy évek során majd ebből az elképzelésből egy világítótorony születik, ami sok magyar embernek ad biztatást, és követendő irányt, továbbá az egész nemzetnek megfontolandó üzeneteket is közvetít.
Lilla azt nem mondta meg, hogyan kössük őket össze a hegyeket, de a miértjét igen. Azért kell összekötni a Pilis szívcsakra erejét a Hargita köldökcsakra erejével, mert akkor a magyarság a világpusztító folyamatok közepette egységbe rendeződik. És ebben az egységben felemelkedve képes lesz példát mutatni, ezáltal a megoldás felé segíteni a súlyos válságban lévő emberiséget. Nagyon boldog voltam, amikor Lillát hallgattam, mert mélyen átéltem ezeket a szavakat.
E ponton azt ajánlom a más világnézetű/vallású olvasóimnak, hogy merészkedjenek be erre a „csakrás” területre, megpróbálva megérteni az összefüggéseket (igaz, ha már idáig eljutottak a könyvben, az eleve feltételezi a nyitottságot). A csakrák az ember energiaközpontjai, a fejtetőtől indulva az ágyék aljáig hét ilyen csokrunk van, az újabban elterjedt magyar szóhasználattal élve. A mára Hála Istennek hihetetlen mértékben elszaporodó magyar szeretetközösségek tagjainál többnyire alapszintű eszközök. Jómagam is nap mint nap használom őket a belső gyakorlataimnál, és rendszeresen kapom a jelzéseiket, amikor egyik-másik töltődni kezd, felkészítve engem egy adott élethelyzetre, egyben ráhangolva engem egy adott napon meghatározó időminőségre.
Mesélek most pár történetet erről a két csakráról, főleg a Hargitához kötődő köldökcsakráról. Így talán könnyebb lesz megfejtenünk, mit jelenthet a magyar sors szempontjából, ha összeolvad a szelíden mindent átható és megváltoztató szívcsakra minőség a hatalmas erejű köldökcsakra minőséggel. Vagyis kezet fog székely és magyar.
Nem állítom, hogy bármit is bizonyítani lehet a most következő sorokkal, de nem is kell eldönteni, mennyire valódi, vagy mennyire szimbolikus dolog, hogy csakrákhoz kötődtek a hegységek.
Az viszont biztos, hogy a Lilla által elmondottakból később hét év alatt célba érő, 21 hegységet és 1500 kilométert teljesítő, 142 vándort megmozgató, a mai napig működő, közösségépítő túramozgalom lett, életre szóló barátságok és életre szóló, gyerekeket gyümölcsöző párkapcsolatok, családok születtek az útjain.
Mindez számomra azt mutatja, hogy Lilla égi eredetű üzenetet közölt velem, ahogy ezt később ő is hangsúlyozta: „Hege, hidd el, ezt nem én találtam ki, én csak átadtam!” Márpedig ha égi az üzenet, lehet pár érdekes gondolatunk a két erő által képviselt minőség összekapcsolódásáról.
Lássuk, mit tud a Hargita ereje!
A köldökcsakra, a hét közül a harmadik a sorban lentről felfele haladva, a hagyomány szerint nem más, mint a kiáradó (férfi)erő, a dinamizmus és az önvédelem központja. A 2010-es években az egyik elképesztő létszámú városligeti szeren – borús hideg időben 220-an dolgoztunk együtt a magyarság és a Föld jövőjéért! – például többször is érzékeltem, hogy éppen az erőközpontomat, vagyis a köldökcsakrámat nyitogatták, töltötték az égiek.
Pár órával később a derekamat gyógyító kristálykezelésen már óriási áramlást érzékeltem a köldökcsakránál. Azoknál a szavaknál indult meg, melyekben kinyilvánítottam, hogy az égi kincseket bátran vállalva és közvetítve folytatom a könyv írását. Tehát nem óvatoskodok, nem kételkedek magamban és az üzenetekben, megírom, ami bennem van! Ne azt nézzem, hogy ki mit szól hozzá, hanem azt hogy az égi terv jelenjen meg végre itt a földi környezetben is!
Mert végső soron a könyv is arról szól, hogy a magasabb síkokon évek óta érkező jó híreknek itt a Földön is legyen immár komolyabb látszata. Mindez hatalmas telítődést és megerősítést hozott a Gábor barátomtól kapott kezelésen. Nem mellesleg a derekam is sokkal jobb azóta, miután a vele azonos magasságban levő köldökcsakra megnyitotta az energia szabad áramlását fenti és lenti világ között. (És lám, másnap pont a köldökcsakrához értem a könyvben!)
Talán ennél is érdekesebb, ami ezen cikk születése előtt pár órával, 2021 májusában történt: a Keke nevű gyógyítóm egy kétórás beszélgetés és gyógyító meditáció legvégén a köldökcsakrám és a szívcsakrám összekötésére kért meg, hatalmas erőáramlást indítva el bennem. Anélkül, hogy valaha is hallott volna a Pilis-Hargita létéről, és indító üzenetéről…
Hogy a Hargitánál miben nyilvánul meg ez a köldökcsakra erő, nem kellett sokáig gondolkodnom Lilla szavai után. A hegy körül élő székely nép fiait megismerve ugyanis látja, érzékeli az ember, hogy arrafelé egy házibuli sorsa borotvaélen táncol. Ugyanúgy lehet belőle piszkos nagy verekedés, mint végtelen nagy szeretet. Szerencsére én rendre az utóbbival találkoztam, előbbinek csak a szelét éreztem időnként. De amikor az egyik, talán Saxa becenevű, 1,95 magas, derékig érő hajú vezérrockernél rákérdeztem, hogy mi a helyzet a románokkal, elég egyértelmű választ adott: „Ugyan már a románok! Velük semmi gond nincs. Ha a románnak kiteszem a bicskámat az asztalra, már elszalad.”
De ugyanez a megállíthatatlan, félelmet nem ismerő, időnként tombolóvá, féktelenné váló Hargita-erő mutatkozott meg, amikor egy Homoród-menti házibuliban a szemem láttára lepergett egy vérszerződés. Rendesen, konyhakéssel, bicskával, s elég sok vérrel… És másnap ahogy gyalogoltunk befelé Székelyudvarhelyre, már ott is mindenki tudta a hírt, és a szembejövők kisebb meglepetéssel, de annál nagyobb büszkeséggel a szemükben mondták: „Ejsze, hallom, vérszerződés is volt tegnap Homoródfürdőn. Mesélj, na! Mi volt? Hogy volt?”
És ugyanez a motívum jelent meg az egyik öblös mély hangú, alig követhető ősi kiejtéssel beszélő székely rocker történetében, aki egy pár nappal azelőtti falusi kocsmajelenetről ezt mesélte a szejkei rockmaratonon. „Odakint megverekedtünk, aztán lekezeltünk, visszamentünk, és ittunk tovább.”
Olykor végletek és meredező vad sziklák között áramlik ez a Hargita-erő, de ha egy hadseregben rendezett keretek közé kerül, akkor rettenthetetlen bátorsággá és dicsőséggé válik. A 82-es székely gyalogezred emberfeletti hősiességgel küzdött az első világháborúban, többször is reménytelen helyzetben állt helyt, rengeteg csatát nyert. Az ő erejét áramoltatja a Székelyudvarhely központjában elhelyezett vasszékely, melynek az újra megalkotásában Dezső barátom is részt vett Szabó János szobrászművész diákjaként. Ide kapcsolódó ismert legenda szerint a világháborúban egy ízben tízszeres túlerővel szembe néző székelyek ezt mondták: „Isten, ne segítsél, csak csodálkozzál!” Az udvarhelyi katonaszobron eredetileg négy versszerű felirat volt, a szerzőjük a székely gyalogezred egyik zászlósa volt. Ezekből sajnos csak egyet állítottak helyre, de a régiek egyike így szólt:
„Magyar testvéreink ne féljetek, míg napkeletnél állanak a székelyek.”
Megdöbbentő volt ezt a felfogást a Duna Tv egyik műsorában egy 13-14 éves forma fiú szájából hallani, amikor azt kérdezték tőle, szerinte miért fontos a Gyimesben felépített új iskola. „Azért fontos, mert a román befolyás erősödik, nekünk pedig ki kell tartanunk itt a széleken.” Így mondta, egy félig még gyermek fiatalember, Románia kellős közepén, sok évtizeddel a trianoni döntés után…! Íme, a belső-magyarországi súlyos öntudatvesztés évtizedeiben is van példa az ősi öntudat megőrzésére!
A dicső harcoktól már sok-sok évtized választ el, mégis volt szerencsénk személyesen is megtapasztalni ezt a virtust. A debreceni Kárpátok Népe csapatával a Homoród menti villák közt sétáltunk, melyek olyankor Szilveszter tájékán több száz fiatallal voltak tele, családias fesztiválhangulatot teremtve. Az út mentén egy behavazott pályán elszánt küzdelem folyt egy téli focimeccsen, jó sok nézővel körbevéve. Az egyik tagunk, a korábbi történetben a csíki hokisok öltözőjébe magyar zászlóval berohanó Szabó Bálint rájuk nézett, aztán felénk fordult, és elkiáltotta magát, jó hosszan elnyújtva: „Riaaa-riaaaa… Mi megadtuk a választ, a folytatás pedig kirobbant a tömegből, leállt a meccs, pillanatok alatt zengett-zúgott a pálya, még a játékosok is beszálltak! A következő kiáltás már a pálya felől érkezett: „Ki a jobb?!” A mindenhonnan felzúgó válasz ismét lesöpört pár centi havat a pályáról. „MAGYAROK!!!” A hatvannégy vármegyés korszakunkban mindenféle csodához edződött fejünkkel is ledöbbentünk: a hosszú évtizedek óta egy idegen ország kellős közepén élő, a magyarságuk miatt folyamatos zárótűz alatt tartott testvéreinknél pillanatok alatt válogatott meccshangulat kerekedett…
De az se fogom elfelejteni, amikor az első székely rockmaraton esti készülődésében egy vezérfigura kiállt a domboldal közepére, és elkiáltotta magát: „Hol vagytok székelyek?!” És beleborzongott az ember, ahogy a környező jegenyefák alól a székely bandériumok több száz tagja innen is onnan is zúgta a választ: „Itt vagyunk, itt vagyunk, itt vagyunk!” És aztán ahogy a bandák a mező közepén összerendeződve, többek közt népdalokat (!) és hazafias rockszövegeket énekelve megindultak a színpad felé, megint csak olyan erő áradt, hogy még a szejkei éjszakai levegő részecskéi is rázkódtak, és bizony elkezdtem sajnálni az ide betolakodó tatárokat. Kemény dolog lehetett, amikor úgy igazán beleszaladtak egy-egy székely pofonba.
Két végén két erő, egyként vajon mivé nő?
Ezek után mit is lehet mondani az újharmadkori vulkáni láncolat másik végén álló, körvonalaival is szívet formáló Pilisről és a szívcsakra erejéről? Például azt, hogy a szívcsakra a szeretetet áramoltató központ, a negyedik a sorban a csakrák, csokrok közt. A Pilisbe pedig aki csak egyszer is kimegy, és sikerül benne jól elmélyednie, mind a kilométerek, mind az érzés tekintetében, az úgyis úgy jön haza, hogy dől belőle ez az energia. Sokan állítják, sokan vitatják, hogy maga a dalai láma is először Dobogókőre ment fel Budapestre érkezésekor, mondván, itt dobog a Föld szívcsakrája. Aztán ezt állítólag ő is cáfolta, nekem mindenesetre a Dobogókőn lévő Zsindelyes vendégház tulajdonosa mutatta meg, melyik a kedvenc sziklája, vagyis melyiknél szokott meditálni a dalai láma, aki már többször is volt fent elmondása szerint. A Zsindelyes egyébként csodás menedék, csak ajánlani tudom, a ház, a berendezése és a tulajdonosa is méltó a hely szelleméhez!
De nem is a fenti dilemma eldöntése a lényeg, hanem az egyéni megélés, megtapasztalás. E könyv első részében sokszorosan kifejtettem, mekkora jelentősége van a szívcsakrából indított szereteterőnek az ellenerők kezelésénél. Akárcsak azt,
hogy a kapcsolatainkat mennyire olajozottá és gyümölcsözővé teszi, ha akárcsak napi 2-3 percet rászánunk arra hogy küldjünk szeretetet mindenkinek, akivel kapcsolatban állunk – az adott illetőre gondolva, a szeretet szót egymás után párszor kimondva magunkban.
Az tény, hogy szeretetközpontú belső utamon talán a szívcsakra van a legtöbbet használatban, és az embert felfrissítő, kétségeit kiseprő, végső soron végtelen forrással ellátó fényfelszabadítást is innen a legkönnyebb elindítani. Az is tény, hogy a közelmúlt egyik legszebb belső élménye Dobogókő közvetlen közelében, Nimród sziklájánál ért, amikor kikapaszkodva a hatalmas kőre minden átmenet és különösebb befelé figyelés nélkül elkezdett lüktetni a szívcsakrám igen élénken, és ezt végig éreztem ott állva.
És hogy mi köze lehet egymáshoz a 21 tagú hegylánc két végén lakó két erőnek?
Ha jobban megnézzük a belső-magyarországi helyzetet, és azt, ahogy évtizedeken át lényegében tétlenül viselte ez a nép az agymosást, majd a szabad rablást, bizony elkelne egy jó adag abból a keleten megtermő, a félelmet és a tétlenséget sem ismerő, nem teketóriázó lendületből!
Mert szeretni lehet a végtelenségig, és elfogadni az eseményeket, de van az a pillanat, és van olyan helyzet, amikor meg kell dörrenni, amikor dobbantani kell, ahogy azt a 2008-as Kurultájon az azóta már megboldogult őrző táltos, Karaul megfogalmazta: „Dobbants nagyot, és mondd, hogy nem tűröm!” Egyszóval meghúzni a határainkat, és azt mondani: eddig és ne tovább…
Ha viszont a másik oldalt nézem, a Hargitáét, neki pont jót tesz az elsöprő lendületért cserébe kapott szívcsakra szelídség, ami helyes mederbe tereli, derűvel, szeretettel áthatja, szelídíti a kirobbanó erőt, így az nem válik önpusztítóvá vagy másokat pusztítóvá.
Hegedűs Gergely András
A Székely-Magyar kiáltvány négy pontja 2012-ben a Madarasi-Hargitán a célba érkezésnél:
-
A Budvárnál ezerszáz évvel ezelőtt létrejött székely-magyar szövetséget továbbvisszük, Hunor és Magyar, Csaba és Árpád utódaiként örökké édestestvérként tekintünk egymásra.
-
Egymás jobbját elfogadjuk, arra összpontosítunk, ami összetart, félretesszük, ami szétválaszt, és erre biztatunk minden nemzettársunkat szerte a nagyvilágban.
-
A testvéri összefogásra alapozva arra törekedünk, hogy minden magyar lakhelyétől függetlenül elnyerje a teljes önrendelkezést, és a Kárpát-medencében élő többi néppel együttműködő szabad magyar életet élhessen. Nyelvét szabadon használhassa, magyarságát bátran megélhesse, bárhol is él.
-
Az életet adó föld és a Jóisten hívó szavára hallgatva azért dolgozunk, hogy a Természettel és az égi törvényekkel összehangolt életet alakítsunk ki újra a Kárpát-medencében.
A Teremtő Kör jövőképének egyik részlete:
A Kárpát-medencében minden magyar függetlenül a lakhelyétől teljes értékű életet él, egyenrangú emberként a többi nemzet tagjával, teljes önrendelkezéssel bír. Ugyanez érvényes a többi nemzet és nemzetiség tagjaira is.