A Kárpát-hazában és a nagyvilágban a 2004-es elindulása óta összesen 162 helyszínen szerveztek felolvasásokat az erdélyi író és más magyar alkotók szellemiségét megidézve.
A 20 éves évfordulót ünneplő kisgyőri találkozón valamennyi valaha, akárcsak egy alkalommal belépő közösség előtt tisztelegtünk. Minden település nevét felolvastuk, tájegységenként is megmutatva ezen tűzörző szellemi műhelyek elhelyezkedést, továbbá a legtöbb felolvasással büszkélkedő köröket külön kiemelve.
A résztvevő településeket és részvételük számát most írásos összegzésben és térképen bemutatva ezúton is köszönjük a rengeteg gyümölcsöt hozó, kitartó munkát minden szervezőnek, felolvasónak és hallgatónak egyaránt!
Az Író szűkebb hazájában Erdélyben (Partiumot is beleértve) 17 településen szerveződött felolvasás 2004 és 2024 között: Koltó 7, Nagybánya 5, Kézdivásárhely és Marosvásárhely 4-4, Gyergyószentmiklós, Szatmárnémeti és Máramarossziget 3-3, míg Barót, Csíksomlyó, Érmihályfalva, Kisiratos, Kolozsvár, Korond, Nagyvárad, Siménfalva, Székelyudvarhely és Zilah 1-1 alkalommal csatlakozott.
A Wass Albert második hazájának számító tengerentúli térségben, illetve világszerte összesen 9 településen szerveztek felolvasásokat: New York (USA) 12, Calgary (Kanada) 7, Chester (Anglia) és Los Angeles (Kalifornia – USA) 6-6, Miami (Florida – USA) 5, Cleveland (Ohio – USA) 4, Eespo (Finnország) 1, Sarasota (Florida – USA) és Zürich (Svájc) 1-1 ízben lépett be a körbe a helyi magyar közösségeknek köszönhetően.
A Felvidéken a 20 év során 8 település csatlakozott be az összefogásba: Érsekújvár 10, Naszvad 8, Tardoskedd 5, Gúta 2, míg Kassa, Lelesz, Nagyfödémes és Udvard 1-1 felolvasást szervezett. Kárpátalján 4 településén olvastak föl 2004 és 2024 között: Munkács 7, Ungvár 3, Beregszász 2, Bene 1 alkalommal vett részt. A Délvidék az elmúlt 20 évben 2 település által csatlakozott: Zentán 7, Szenttamáson 1 felolvasást tartottak.
A belső magyarországi településeket földrajzilag kisebb régiókra bontva köszöntjük, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért:
NYUGATI VÉGEK:
Szalafő 6
Őriszentpéter (Őrség) 2
Szentgotthárd 1
ÉSZAK-NY DUNÁNTÚL:
Pápa 13
Csorna 7
Győr 5
Kajárpéc 3
DÉL-NY DUNÁNTÚL:
Nagykanizsa 14
Zalaegerszeg 6
Milejszeg 1
BALATON ÉS BAKONY VIDÉKE:
Veszprém 13
Keszthely 12
Zalaszabar 9
Csetény (Bakony) 8
Tapolca 4
Bakonycsernye 3
Siófok 3
Balatonfüred 2
DÉL-KELET UNÁNTÚL (Somogy, Baranya, Tolna – 16 TELEPÜLÉS!):
Dombóvár 12
Székesfehérvár 10
Dunaújváros 10
Kaposvár 9
Áta (Baranya) 8
Pécs 7
Pusztaszabolcs 5
Pécs-Somogy 5
Pécsvárad 5
Pécs-Vasas 3
Mohács 3
Szajk (Baranya) 2
Zselicszéplak 1 (ökofalu Somogyban)
Báta (Tolna) 1
Bonyhád 1
PILIS VIDÉKE:
Pomáz 9
Pilisszentkereszt 8
Esztergom 3
Dorog 1
Pilisvörösvár 5
Pilis-hegység (Nagy-Kevély) 1
BÖRZSÖNY:
Drégelypalánk 1
FŐVÁROS ÉS TÉRSÉGE (17):
Budapest – Buda 17
Budapest – Kispest (Wekerle) 9
Üllő 9
Budapest – Rákoscsaba 7
Ráckeresztúr 6
Dunaharaszti 6
Gyúró 3
Budapest – Kőbánya 4
Budapest – Erzsébetváros 4
Péteri 3
Sülysáp 2
Göd 1
Alsónémedi 1
Telki 1
Budapest – Újpest 1
Ceglédbercel 1
Dabas 1
JÁSZSÁG, MÁTRAVIDÉK:
Jászfényszaru 12
Gyöngyös 10
Tápiószecső 6
Csány 4
Jászárokszállás 2
Hatvan 2
Jászberény 2
Bátonyterenye 2
Gyöngyös – Mátravidék 1
Salgótarján 1
DÉL-ALFÖLD, DUNA-TISZA-KÖZ, BÁCS-KISKUN, CSONGRÁD:
Kecskemét 15
Hódmezővásárhely 13
Szeged 11
Kiskunfélegyháza 10
Kalocsa 10
Lakitelek 9
Szabadszállás 8
Ballószög 7
Kecel – 6
Baja 4
Szentes 4
Solt 1
Szentkirály 1
Kiskunhalas 1
Kunszentmárton 2
Csongrád 1
TISZÁNTÚL, NYÍRSÉG, SZABOLCS, SZATMÁR:
Debrecen 16
Karcag 11
Püspökladány 11
Nyírbátor 11
Hajdúszoboszló 8
Törökszentmiklós 7
Nyíregyháza 7
Szolnok 4
Rákóczifalva 2
Baktalórántháza 1
Debrecen – Józsa 1
Cégénydányád (Szatmár) 1
Létavértes 1
Kondoros 1 (Békés)
BÜKK VIDÉKE, BÜKKALJA – 12 TELEPÜLÉS!!!:
Eger 14
Kisgyőr 13
Miskolc 12
Harsány 10
Ostoros 6
Sajóvámos 2
Bánhorváti (Bükk) 2
Sály (Bükkalja) 2
Egerszalók 1
Mezőkövesd 1
Kazincbarcika 1
Bükkábrány 1
AGGTELEK, CSEREHÁT ÉS ZEMPLÉN VIDÉKE:
Encs 15
Sárospatak 14
Sátoraljaújhely 8
Gömörszőlős 6
Bódvaszilas 3
Edelény 2
Hídvégardó (Cserehát) 1
Szikszó 1
Gönc 1
Köszönet Csernus Lajos kecskeméti szervezőnek a gyűjtő munkáért és a térképekért!